Serie A: nem jön Felcsútra a tehetség, a Milannal köt ki

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.10. 07:49
Nem jön Felcsútra az U21-es olasz labdarúgó-válogatottba meghívott Alessio Romagnoli, akit a Milan szerződtet. A Roma 20 éves belső védője a folyamatban lévő átigazolás egyik lépcsőfokának tekinthető orvosi vizsgálat miatt marad le a magyarok elleni szerdai felkészülési találkozóról.

Olasz hírforrások szerint a két olasz élklub megállapodása szinte már véglegesnek tekinthető, a játékos öt évre írna alá, a milánóiak pedig tetemes összeget fizetnek a rómaiaknak. Egyelőre ellentmondó összegek keringenek az interneten – 25 és 30 millió euró között, olykor bónuszos kiegészítéssel –, de bármelyik legyen a végső változat, a fiatal védőért nagyon komoly beruházásnak tekinthető. Főként úgy, hogy a transfermarkt.de csupán 8.5 millióra árazta be.

A korosztályos olasz válogatottakban évek óta alapembernek számító Romagnoli 188 cm magas, és 2012 decemberében mutatkozott be a felnőttek között.

A római nevelésű futballista az előző idényt a Sampdoriánál töltötte kölcsönben, stabil alapembernek számított, 30 bajnokin két gólt szerzett és volt még két gólpassza.

Legfrissebb hírek

Meg vannak számlálva a Juve mesterének napjai – sajtóhír

Olasz labdarúgás
8 órája

Rafael Leao duplájával a Milan élre ugrott a Fiorentina-meccs után

Olasz labdarúgás
21 órája

Fabregas csapata legyőzte a Juventust, már csak az Atalanta veretlen

Olasz labdarúgás
23 órája

Bonny korai gólja döntött, az Inter mindhárom pontot elvitte a Stadio Olimpicóból

Olasz labdarúgás
2025.10.18. 22:55

Az exnápolyi Simeone góljával fektette két vállra a címvédőt a Torino

Olasz labdarúgás
2025.10.18. 20:00

„Teljesen abszurd” – Adrien Rabiot a Milan Ausztráliába költöztetett bajnokijáról

Olasz labdarúgás
2025.10.08. 09:00

Bősze Levente: Van esélyem bemutatkozni a Serie A-ban

Légiósok
2025.10.07. 07:31

Höjlund: Conte igazi csúcsedző, pont ez kell most nekem

Olasz labdarúgás
2025.10.06. 21:54
Ezek is érdekelhetik