Juventus: aláírt a Porto sztárja, 26 millió az ára

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.20. 18:17
null
Alex Sandro hatalmas összegért váltott klubot (Fotó: Reuters)
A portugál FC Porto hivatalosan is bejelentette, hogy eladta brazil védőjét, Alex Sandrót az olasz Juventusnak. A Juve szintén megerősítette az átigazolást, Alex Sandro öt évre írt alá.

„A Porto és a Juventus labdarúgócsapata megegyezett Alex Sandro eladásáról az olasz csapatnak 26 millió euróért” – tudatta közleményében, hivatalos honlapján a Porto.

Az 1991-es születésű balhátvéd hazájában az Atlético-PR és a Santos játékosa volt, európai légióskarrierjét 2011-ben, a Portóban kezdte meg. A hatszoros brazil válogatott Alex Sandro két portugál bajnokságot és egy portugál szuperkupát nyert a Portóval. A védő szerda este érkezett meg Olaszországba és xcsütörtökön átesett a kötelező orvosi vizsgálaton a Juventusnál, majd aláírta szerződését.

A Porto után a Juventus is bejelentette hivatalosan az átigazolást, megemlítve, hogy a huszonhatmillió eurós vételárat három év alatt fizeti ki a portugáloknak. Alex Sandro ötéves szerződést kötött a Juventusszal.

 


 

Legfrissebb hírek

A Juventus, a Milan vagy a Napoli zárta legjobban az őrült hajrát?

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 19:35

Hatalmas tettekkel tündökölnének – és egy huszáros átigazolási hajrával

Francia labdarúgás
2025.08.28. 14:20

Ők voltak a legjobb vételek ezen a nyáron a Bundesligában

Német labdarúgás
2025.08.27. 11:17

Atalanta: mint a United Sir Alex Ferguson után?

Olasz labdarúgás
2025.08.26. 18:40

Örök Város, örök reménykedés?

Olasz labdarúgás
2025.08.20. 17:23

Nem a legszebb napjait éli, de vígan lubickol a mercatóban az „Öreg Hölgy”

Olasz labdarúgás
2025.08.12. 17:35

Összeesett az edzőközpontban a Porto korábbi válogatott védője, a kórházba szállítás után elhunyt

Minden más foci
2025.08.05. 15:50

Mire lesz képes az új idényben a Szoboszlaiékat megverő Milan?

Olasz labdarúgás
2025.07.27. 13:40
Ezek is érdekelhetik