Juventus: brazil kapus lesz Buffon vetélytársa – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.03. 17:37
null
Neto a Juventusban folytatja pályafutását (Fotó: Reuters)
Az olasz bajnok és Olasz Kupa-győztes Juventus a hivatalos honlapján jelentette be Norberto Murara Neto, ismertebb nevén Neto szerződtetését. A Fiorentinától érkező brazil kapus 2019-ig szóló megállapodást kötött a torinói csapattal.

 

A Cruzeiróban és az Atlético Paranaensében nevelkedő kapus 2011-ben igazolt át Európába, amikor a Fiorentina körülbelül 3.5 millió eurót fizetett érte. Neto minden sorozatot figyelembe véve 101 alkalommal lépett pályára a firenzei együttesben, míg a legutóbbi szezonban 38 tétmérkőzésen állt a kapuban.

Neto a brazil olimpiai válogatottban hatszor szerepelt, tagja volt a londoni ötkarikás játékokon ezüstérmet szerző nemzeti csapatnak.

A Juventus négyéves szerződést kötött a 25 esztendős kapussal, aki ingyen váltott klubot.

Gianlugi Buffon eddigi vetélytársa, a 38 éves Marco Storari öt szezon után távozott a Juventustól, és két évre aláírt az első osztályból kiesett Cagliarihoz.

Legfrissebb hírek

Örök Város, örök reménykedés?

Olasz labdarúgás
2025.08.20. 17:23

Bolla Bendegúz döntött, a Rapid Wien lesz az ETO FC ellenfele a Konferencialiga rájátszásában

Európa-konferencialiga
2025.08.14. 22:03

Nem a legszebb napjait éli, de vígan lubickol a mercatóban az „Öreg Hölgy”

Olasz labdarúgás
2025.08.12. 17:35

Christopher Nkunku visszatérhet az RB Leipzighez

Angol labdarúgás
2025.08.12. 11:09

A PSG egyre határozottabban próbál megszabadulni Donnarummától

Francia labdarúgás
2025.08.12. 08:27

De Geát megünnepelték, Seskóékat bemutatták, a Manchester United döntetlent játszott a Fiorentinával

Minden más foci
2025.08.09. 18:00

Benjamin Sesko aláírt a Manchester Unitedhez – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.09. 11:56

A szerb válogatottsági rekorder Dusan Tadics is az arab világba szerződött

Minden más foci
2025.08.09. 11:41
Ezek is érdekelhetik