Roma: a „farkasok” 20 milliót fizetnek Nainggolanért?

Vágólapra másolva!
2015.06.18. 11:40
Olasz lapértesülés szerint a Roma megegyezett a Cagliarival, hogy fizet 20 millió eurót, továbbá kölcsönadja Carlos Carbonerót azért, hogy megkaparintsa Radja Nainggolant.

A 27 éves középpályás 2014 januárjában kölcsönbe érkezett Rómába, majd tavaly nyáron a „farkasok” – opciójukkal élve – megkaparintották a futballista tulajdonjogának felét.

Az olasz csapatoknak viszont fel kell számolniuk a korábban alkalmazott rendszert, és egy játékos jogát nem birtokolhatja tovább két együttes.

Ennek következtében Nainggolan esetében is dönteni kell, márpedig a Roma kész masszív ajánlatot tenni, hogy magánál tudja a 12-szeres belga válogatott középpályást.

A Sport Mediaset beszámolója szerint a két együttes sportigazgatója, Walter Sabatini és Stefano Capozucca megegyezett egymással: a Roma 20 millió eurót fizet a Cagliarinak Nainggolan játékjogának feléért, továbbá kölcsönadja Carbonerót a következő idényre.

A Juventus, a Manchester United és a Manchester City is készen áll arra, hogy lecsapjon Nainggolanra, ha a Roma szándékait nem koronázza siker.

Ha a határidőig nem születik megállapodás, akkor a Roma és a Cagliari vakliciten vesz részt, mindkét együttes felír egy számot egy papírlapra, amelyet beraknak egy borítékba, és a magasabb ajánlat nyer – ezt az összeget pedig a vesztes fél megkapja.

Legfrissebb hírek

Mire lesz képes az új idényben a Szoboszlaiékat megverő Milan?

Olasz labdarúgás
2025.07.27. 13:40

Sallai gólig és gólpasszig jutott a Cagliari elleni felkészülési meccsen – videó

Légiósok
2025.07.24. 17:35

Két játékos Bergamóból, kettő Parmából, ez az interes sikerrecept?

Olasz labdarúgás
2025.07.20. 12:47

Párizsba beszökött az ész

Francia labdarúgás
2025.07.07. 11:31

Nápolyi gondok: drága az angol export, marad a bolognai és a cserekereskedelem

Minden más foci
2025.07.04. 13:57

Születésnapján jelentette be a francia védő igazolását a Juventus – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.05. 10:59

PSG: a BL-döntő előtt megvették 45 millió euróért a szupertehetséget?

Francia labdarúgás
2025.05.31. 21:19

Serie A: a Parma Balogh Botond nélkül kapott ki a Comótól

Olasz labdarúgás
2025.05.03. 16:56
Ezek is érdekelhetik