Juventus: „Nem tudom, mi lesz Pogbával, ha ennyit ígérnek”

Vágólapra másolva!
2015.03.25. 19:24
Giuseppe Marotta, a Juventus labdarúgócsapatának sportigazgatója szerint Paul Pogba dönt a saját jövőjéről, ha a fél Európa által körbeudvarolt francia el akarja hagyni Torinót, akkor el is fogja.

Mi lesz Pogbával? A kérdés, amelyre egyedül a Juve középpályása tudja a választ. A többek között a Real Madriddal, a Paris Saint-Germainnel, a Barcelonával, valamint a Manchester Cityvel hírbe hozott játékos a „zebrák” sportigazgatója szerint nem távozik a közeljövőben, de ha menni akar, ők nem fogják megállítani.

„Pogba sorsa a saját kezében van. Nem erőltetünk semmit, ő dönt, ha menni akar, fájó szívvel, de elengedjük. Bizakodóak vagyunk, ugyanis többször elmondta, hogy jól érzi itt magát, és nem akar átigazolni, de nem tudjuk, mi lesz, ha a nyáron a jelenlegi keresete háromszorosát ígéri neki egy csapat…" – mondta a Corriere della Serának Giuseppe Marotta.

A még mindig csak 22 esztendős Pogbát 2019-ig köti szerződés Torinóba, piaci értékét a transfermarkt.de 50 millió euróra becsüli.

Legfrissebb hírek

Nyolcgólos mérkőzéssel nyitotta BL-idényét a Juventus és a Dortmund

Bajnokok Ligája
2025.09.16. 22:49

Klubot váltott Ausztráliában a világbajnok spanyol futballista

Minden más foci
2025.09.16. 07:23

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
2025.09.14. 11:31

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
2025.09.13. 08:51

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

A Juventus, a Milan vagy a Napoli zárta legjobban az őrült hajrát?

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 19:35

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41
Ezek is érdekelhetik