Serie A: már a feloszlás réme fenyegeti a Parmát

Vágólapra másolva!
2015.02.21. 23:38
Szombat este elterjedt a hír, hogy feloszlatták és kizárták a sereghajtó Parmát az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságból (Serie A), s bár ezt utóbb félreértésnek minősítette az olasz sajtó, a pénzügyi válságban lévő klub helyzete drámai és zavaros.

A Lega Serie A szombat este hivatalos közleményben erősítette meg, hogy vizsgálja a klub pénzügyeit, és hogy március 19-ére írták ki a csődvédelembe menekülni igyekvő klub hivatalos meghallgatását.

Egyes vélemények szerint ennek a bejelentésnek a félreértelmezése nyomán keltek szárnyra azok a hírek, hogy a klubot feloszlatták, ami az olasz bajnokság élvonalából történő automatikus kizárással jár együtt.

Mint beszámoltunk róla, a Parma hétvégi bajnoki mérkőzése pénzügyi és biztonsági okokból elmarad, de nemcsak a meccshalasztás aggasztja a drukkereket, hanem az is, hogy állítólag Giampietro Manenti klubelnök a napokban kiürítette a csapatot üzemeltető társaság bankszámláit.

Hernán Crespo, a Parma primavera csapatának edzője elmondta: az ő fiataljai csupán a pályamunkások szívességének köszönhetően tudták lejátszani hétvégi bajnokijukat.

Más beszámolók szerint a klub egyetlen alkalmazottja sem kapott fizetést július óta.

Legfrissebb hírek

Kinevezte új vezetőedzőjét Balogh Botond csapata

Olasz labdarúgás
2025.06.19. 18:41

Serie A: Dzeko átment az orvosin, megérkezett Firenzébe

Olasz labdarúgás
2025.06.19. 17:23

Igor Tudorral hosszabbított a Juventus – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.13. 17:45

Serie A: egymást válthatják a korábbi Milan-csatárok az újonc Pisa kispadján

Olasz labdarúgás
2025.06.13. 15:50

„Kevin király megérkezett!” – a Napoli bejelentette De Bruyne szerződtetését

Olasz labdarúgás
2025.06.12. 17:03

Chivut nevezték ki az Inter új vezetőedzőjének – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 16:32

Claudio Ranieri igent mondott az olasz válogatott hívására – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 13:06

Távozott Balogh Botondéktól az Interhez tartó vezetőedző

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 12:56
Ezek is érdekelhetik