Serie A: kettőt kapott a Juve! Vidal kihagyott 11-ese

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.15. 22:48
null
Pogba szép gólpasszt adott, de a Juventus ezúttal nem érdemelt győzelmet (Fotó: Reuters)
A Serie A 23. fordulójában a Juventus 2–2-es döntetlenre végzett a Cesena otthonában. A torinói csapat talán most játszott a leggyengébben a szezonban, de még így is megnyerhette volna a mérkőzést, ha tíz perccel a rendes játékidő vége előtt Arturo Vidal értékesíti a Stefano Lucchini kezezése miatt megítélt tizenegyest.

A Cesena remekül kezdte az összecsapást, jobban játszott a bajnoki címvédőnél, aminek a 17. percre meg is lett az eredménye. Egy szép kontra végén Grégoire Defrel készítette le a labdát Milan Djuricnak, aki ziccerben nem hibázott. Az első fél órában sokkal jobban játszott a hazai csapat, a Juve viszont kíméletlenül kihasználta a helyzeteit. 1–0

A vendégek a 27. percben egyenlítettek: Paul Pogba varázsolta Álvaro Morata fejére a labdát, a spanyol csatár pedig szép mozdulattal fejelte azt a kapuba, megszerezve hatodik gólját a szezonban. 1–1 Hat perccel később vezetett is a torinói csapat.

A hazai védők elméláztak, a labda így a berobbanó Claudio Marchisio elé került, aki közelről a kapuba pöccintett. 1–2 Ez a hat perc nagyjából rá is világított, hogy miért emelkedik ki a Juventus a bajnokságban. Massimiliano Allegri csapata rosszul játszott, mégis vezetett a szünetben.

Az első félidőben a Cesena hatszor találta el a kaput, ebben a szezonban ezt még megközelíteni sem tudta egyetlen csapat sem a Juve ellen. A meccs előtt három kapuralövés volt a maximum a torinóiak aktuális ellenfelétől – az első játékrészeket figyelembe véve.

A szünet után visszaesett a Cesena játéka, a Juventus pedig továbbra sem szaggatta az istrángot. És milyen a futball? A már nem annyira remeklő hazaiak szinte a semmiből egyenlítettek. A 70. percben Djuric fejelte le a labdát, amit Franco Brienza talált el nagyon szépen, és ami fontosabb: pontosan. A labda a Juve kapujának jobb alsó sarkában kötött ki, Gianluigi Buffonnak esélye sem volt. 2–2

A szezonban korábban mindössze a Romának sikerült egynél több gólt szereznie egy meccsen a Juventus ellen.

A 80. percben Stefano Lucchini sáncolta Fernando Llorentét a tizenhatoson belül, ami röplabdában dicséretes tett lett volna, de a labdarúgásban ez bizony tizenegyest ért. A büntetőt viszont Arturo Vidal csúnyán mellé lőtte, így elmaradt a Juventus-győzelem.

OLASZORSZÁG, SERIE A
VASÁRNAPI MÉRKŐZÉSEK
23. FORDULÓ

Cesena–Juventus 2–2 (Djuric 17., Brienza 70., ill. Morata 27., Marchisio 33.)
KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Chievo–Sampdoria 2–1 (Izco 2., Meggiorini 39., ill. Muriel 91.)
AS Roma–Parma 0–0
Atalanta–Internazionale
1–4 (Moralez 27., ill. Shaqiri 2. – 11-esből, Guarín 37., 63., Palacio 72.)
Genoa–Hellas Verona 5–2 (Agostini 10. – öngól, Niang 12., 30., Bertolacci 66., Perotti 86., ill. Toni 20., 58.)
Torino–Cagliari 1–1 (el-Kadduri 35., ill. Donsah 34.)
Udinese–Lazio 0–1 (Candreva 23. – 11-esből)
AC Milan–Empoli 1–1 (Destro 40. ill., Maccarone 68.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 23 16 6 1 49–12 +37 54
2. Roma 23 13 8 2 36–17 +19 47
3. Napoli 23 12 6 5 42–30 +12 42
4. Fiorentina 23 10 8 5 35–23 +12 38
5. Lazio 23 11 4 8 38–26 +12 37
6. Genoa 23 9 8 6 35–28 +7 35
7. Sampdoria 23 8 11 4 29–26 +3 35
8. Palermo 23 8 9 6 37–37 0 33
9. Internazionale 23 8 8 7 37–30 +7 32
10. Torino 23 8 8 7 26–24 +2 32
11. Milan 23 7 9 7 33–30 +3 30
12. Sassuolo 23 6 11 6 29–33 –4 29
13. Udinese 23 7 7 9 26–31 –5 28
14. Empoli 23 4 12 7 22–27 –5 24
15. Chievo 23 6 6 11 18–27 –9 24
16. Verona 23 6 6 11 26–42 –16 24
17. Atalanta 23 5 8 10 20–33 –13 23
18. Cagliari 23 4 8 11 30–43 –13 20
19. Cesena 23 3 7 13 23–45 –22 16
20. Parma 23 3 2 18 20–47 –27 10
A Parmától 1 pont levonva
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik