Serie A: Podolski mindenét feltenné az Inter bronzérmére

Vágólapra másolva!
2015.01.24. 15:19
null
Podolski önbizalma rendben van (Fotó: Action Images)
Lukas Podolski, az olasz labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Internazionale játékosa minden pénzét feltenné arra, hogy klubja a szezon végén megszerzi a Bajnokok Ligája-selejtezőt érő harmadik helyet.

A 2010-ben BL-trófeát nyerő Inter az elmúlt három szezonban nem tudta kvalifikálni magát a legrangosabb európai kupasorozat főtáblájára. A kispadon Walter Mazzarrit novemberben váltó Roberto Mancini érkezésével és a januári erősítésekkel (Podolski, Shaqiri) a német világbajnok késznek érzi a keretet a feltámadásra.

„Mindenemet feltenném a harmadik helyre. Ha nem így lenne, nem igazoltam volna ide. Tudtam, hogy vannak nehézségek, de fejlődünk, és ez a lényeg” – nyilatkozta a La Stampának Podolski.

Az Internek nem lesz könnyű dolga, ha – képletesen – meg akarja őrizni Podolski vagyonát, de nem is lehetetlen a küldetés. A nerazzurri 19 forduló után (tehát a szezon felénél) 26 ponttal a tabella kilencedik helyén áll, hét egységgel lemaradva a jelenleg harmadik Napolitól.

Podolski érkezése óta négy Inter-találkozón szerepelt, elsőként a Juventus elleni bajnoki derbin, két gólpassz a mérlege. Ezeken a mérkőzéseken csapata veretlen maradt, két győzelmet és két döntetlent számlál.

Podolski gólpassza és Shaqiri gólja a Sampdoria elleni kupameccsen

„A Serie A különleges bajnokság. Röviden: a taktika és a védekezés dominál. Meglepő volt szerdán, hogy a Sampdoria még hátrányban sem támadott. A csatároknak nincs könnyű dolga, a védelmek nem sok mozgásteret hagynak. A Premier League dinamikusabb, a csapatok az utolsó percig küzdenek” – számolt be kezdeti benyomásairól Podolski, aki tagadta azokat a pletykákat, hogy gyermekkorában a Juventusnak szurkolt volna.

„Imádtam Edgar Davids, Zinedine Zidane és Alessandro Del Piero játékát, de a Kölnek drukkoltam, külföldön pedig a Barcelonának”– tette hozzá a német.

Legfrissebb hírek

De Bruyne ismét betalált, Höjlund góllal debütált – simán nyert Firenzében a Napoli

Olasz labdarúgás
2 órája

A Juventus hétgólos mérkőzésen verte meg az Intert a Derby d'Italián

Olasz labdarúgás
5 órája

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

Menedzsere szerint még van esély Balogh Botond klubváltására

Légiósok
2025.09.03. 13:12

A Juventus, a Milan vagy a Napoli zárta legjobban az őrült hajrát?

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 19:35

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32
Ezek is érdekelhetik