Serie A: „Így mi szükség van az alapvonali asszisztensre?”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.06. 15:56
Az olasz labdarúgó-bajnokságban a Roma egy újabb, „gólvonal-technológiáért kiáltó” góllal győzte le 1–0-ra idegenben az Udinesét. Természetesen a találkozót követő nyilatkozatok középpontjában is a 17. percben történtek szerepeltek.

A mindent eldöntő találatot Davide Astori jegyezte, a védő a meccs után elmondta azt is, mi történt a labda lepattanása utáni pillanatokban. Davide Astori jegyezte, a védő a meccs után elmondta azt is, mi történt a labda lepattanása utáni pillanatokban.

„A játékvezetőé az utolsó szó, és szerintem jól látta a történéseket. [Fabio] Maresca, az alapvonali asszisztens azt mondta, hogy nem volt gól, de [Marco] Guida magára vállalta a felelősséget, és felülbírálta őt” – mondta a lefújás után. Astori állításával nehéz vitatkozni, különösen annak tükrében, hogy a visszajátszások megtekintése után sem lehet egyértelműen állást foglalni a kérdésben.

Rudi Garcia, a Roma vezetőedzője is arról beszélt, a viták elkerülése végett reformok szükségesek a labdarúgásban. „Mindig is azon a véleményem voltam, hogy a játékvezetőket technológiával kell segíteni, gólvonal-technológiával ez nem lenne most téma. Mondhatjuk, hogy az alapvonali bíró jó helyen állt, de végül mindig a játékvezetőé a döntés” – mondta a „farkasok” trénere.

„Ha arról vitatkozunk, hogy bent volt-e a labda vagy sem, azt kérdezem, mit mond aktuálisan a játékvezető-asszisztens? Én ezért vitatkozom. Az eredmény most irreleváns, a Roma nyert, és mi elfogadjuk a pályán hozott döntést. Nekem az alapelvvel van a problémám. Ha ott van egy alapvonali játékvezető, aki azért van ott, hogy ezt megítélje, akkor mi szükség van a jelenlétére?” – kérdezte (némiképp joggal) az Udinese vezetőedzője, Andrea Stramaccioni a találkozó után.

Legfrissebb hírek

A Lazio legyőzésével a tabella élére ugrott az Internazionale

Olasz labdarúgás
3 órája

Győzött a Roma, kikapott Bolognában a Napoli, továbbra is nyeretlen és utolsó a Fiorentina

Olasz labdarúgás
6 órája

Serie A: a Milan két góllal vezetett, mégsem tudott nyerni Parmában

Olasz labdarúgás
2025.11.08. 23:32

Serie A: a kapusok játszották a főszerepet a torinói derbin

Olasz labdarúgás
2025.11.08. 19:57

Az újoncrangadón szerezte meg első győzelmét a Pisa

Olasz labdarúgás
2025.11.07. 22:45

Paolo Vanoli lett a Fiorentina új vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.11.07. 16:07

Daniele De Rossi vette át a Genoa irányítását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.11.06. 14:09

Pioli nem akart lemondani, kirúgta őt a Fiorentina

Olasz labdarúgás
2025.11.04. 12:37
Ezek is érdekelhetik