Olasz Kupa: Shaqiri első góljával nyolc közé lőtte az Intert

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.21. 23:05
Az Internazionale labdarúgócsapata is bejutott az Olasz Kupa negyeddöntőjébe, miután 2–0-ra legyőzte a mérkőzést kilenc emberrel befejező Sampdoriát. Roberto Mancini együttese a legjobb nyolc között a Napoli–Udinese találkozó győztesét fogadja.

Az Internazionale mestere, Roberto Mancini a 4˜–2–3–1-es hadrendben küldte pályára csapatát, amelyben először jutott kezdőként szóhoz a Bayern Münchentől szerződtetett Xherdan Shaqiri. A fekete-kékek nagy elánnal kezdték a mérkőzést, és rögtön lerohanták a Sampdoriát, de igazán nagy gólhelyzetet nem tudtak kidolgozni.

A 12. percben a vendégek középpályása, Nenad Krszticsics szabálytalankodott Mauro Icardival szemben, amiért a játékvezető egyből kiállította. Rögtön utána Mateo Kovacic szerzett labdát a Samp kapujától húsz méterre, és tizenhatról tüzelt, de Sergio Romero kapus nagyot védett. A 36. percben büntetőhöz jutott a hazai együttes, miután Dodo esett el a tizenhatoson belül, amely után a játékvezető a tizenegyespontra mutatott. Icardi a jobb alsó sarkot vette célba, Romero azonban megérezte az irányt, és könnyedén kiütötte a labdát. A 44. percben Lukas Podolski fejelt közelről, de Romero ezúttal is a helyén volt, és kitornázta a léc alá tartó próbálkozást. Az első félidőben nem született gól, ám ez leginkább csak a remekül teljesítő vendégkapusnak volt köszönhető.

Alighogy elkezdődött a második játékrész, rögtön veszélyeztetett az Inter, Zdravko Kuzmanovics távoli löketébe beleért Icardi, ám ez is elkerülte a felső sarkot. A 60. percre hatalmas mezőnyfölényt alakított ki Mancini csapata, és az emberhátrányban játszó Sampdoria csupán másodpercekre tudta megtartani a játékszert. A 71. percben megtört a jég, méghozzá Shaqiri révén! A svájci támadó Podolskitól kapott sarokkal egy remek passzt, és nem is teketóriázott, ballal a jobb felsőbe vágta a labdát (1–0).

A 77. percben kettős emberhátrányba került a Sampdoria, Pawel Wszolek kapta meg második sárga lapját. A 88. percben eldöntötte a továbbjutás sorsát a hazai együttes, Icardi most már nem hibázott, és egy rossz hazaadást követően a kimerészkedő Romero mellett elhúzva az üres kapuba lőtt (2–0).

2–0-s sikerével bejutott a legjobb nyolc közé az Internazionale, és a Napoli–Udinese találkozó győztesével játszik a következő körben.

OLASZ KUPA, NYOLCADDÖNTŐ
Internazionale–Sampdoria
2–0 (Shaqiri 71., Icardi 88.)

KORÁBBAN
Fiorentina–Atalanta 3–1
(Gomez 6., 28., Cuadrado 11. – 11-esből ill. Bianchi 40.)

A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA – ÁGRAJZ SZERINT
Milan–Lazio
Inter–Napoli/Udinese
Roma–Fiorentina
Juventus–Parma

Legfrissebb hírek

IFFHS: az Inter 56 év után először kapott ki nem európai csapattól

Minden más foci
2025.07.01. 14:27

A Fluminense kiejtette az Intert a klub-vb-n!

Klub-vb
2025.06.30. 23:05

Videó: óriási balhéval zárult a River Plate és az Internazionale meccse a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
2025.06.26. 09:24

Klub-vb: kikapott és kiesett a River Plate

Klub-vb
2025.06.26. 07:33

Botrányba fulladt a Serie B osztályozója, megmenekült a Sampdoria

Olasz labdarúgás
2025.06.23. 10:17

A 39 éves Sergio Ramos fejesére Lautaro Martínez válaszolt, nem tudta legyőzni az Inter a Monterreyt

Klub-vb
2025.06.18. 07:46

Mastantuono hivatalosan is a Real Madridé, PL-rekordot dönt Florian Wirtz liverpooli átigazolása

Minden más foci
2025.06.13. 22:50

Klub-vb: Kovács István újra PSG-meccset vezet a BL-döntőt követően

Klub-vb
2025.06.13. 14:38
Ezek is érdekelhetik