Cagliari: korábbi Chelsea-kedvenc az új vezetőedző

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.25. 07:19
Gianfranco Zolát nevezték ki a Cagliari labdarúgócsapatának vezetőedzőjévé.

A Cagliari kedden menesztette Zdenek Zemant, miután a gárda a cseh szakember irányításával a 18. helyen zárta a 2014-es évet a Serie A-ban. A szardíniai klub Walter Zengát szerette volna felkérni, ám az Inter exkapusa nemet mondott, így egy másik korábbi olasz válogatott lett a befutó Gianfranco Zola személyében.

A játékosként többek között remek szabadrúgásairól elhíresült Zola hétéves Chelsea-korszaka után a Cagliariban fejezte be játékoskarrierjét, edzőként azonban most mutatkozhat be az olasz élvonalban. A 48 éves szakember a hazájában korábban az U21-es válogatottat irányította Pierluigi Casiraghival együtt, míg Angliában a West Ham és a Watford menedzsere volt.

Legfrissebb hírek

A Serie A-ban az Inter, a Bundesligában a Bayern München az esélyes az Opta szerint

Olasz labdarúgás
13 órája

Örök Város, örök reménykedés?

Olasz labdarúgás
14 órája

Kihagyja a bajnoki rajtot a Milan sztárja

Olasz labdarúgás
2025.08.19. 15:24

Weisz Árpád a legsikeresebb edzők között a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.08.19. 13:34

A Nagy Ádámmal felálló Spezia tizenegyespárbajban jutott tovább az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2025.08.18. 20:44

OLASZ SERIE A 2025–2026, MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Olasz labdarúgás
2025.08.14. 13:23

Megvolt a szokásos drukkerroham, alig 50 percig tartott a Juventus ünnepi meccse

Olasz labdarúgás
2025.08.13. 21:40

A Como bejelentette az Európa-bajnok csatár érkezését

Olasz labdarúgás
2025.08.12. 20:09
Ezek is érdekelhetik