Milan: siker a vasárnapi derbin, jövőre BL - ezt várja Kaká

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.17. 21:03
Az AC Milan korábbi brazil játékosa, az aranylabdás Kaká továbbra is a piros-feketéknek szurkol, és reményei szerint az együttes a következő szezonban ismét bejut a Bajnokok Ligájába.

Az Orlando Citytől a Sao Paulóhoz kölcsönadott brazil irányító visszatért Milánóba, hogy átadja Aranylabdáját, amelyet innentől kezdve a Casa Milan múzeumban lehet megtekinteni.

„Nehéz távol lenni, de biztos vagyok benne, hogy Inzaghi jól fog teljesíteni. Remélhetőleg a következő szezonban a Milan ismét a Bajnokok Ligájában játszhat” – mondta Kaká a Milan Channelnek.

A piros-feketék vasárnap a Derby della Madonninán a városi rivális Intert „fogadják”. A fekete-kékek kispadjára pedig visszatért a klub korábbi edzője, a Walter Mazzarrit váltó Roberto Mancini.

„Az edzőváltás újabb motivációt hozhat, de úgy gondolom, hogy a Milan nyeri meg a derbit, és Mancini új érája csak ezt követően indulhat be – vélekedett a milánói derbiről a brazil irányító. – Berlusconi elnök úr nagyon fontos szerepet tölt be, mindig feltüzeli a csapatot. Szerintem a Milan szeretne neki alkalmat adni az ünneplésre, megérdemelné.”

Legfrissebb hírek

Visszatért korábbi klubjához Stefano Pioli – hivatalos

Olasz labdarúgás
2 órája

Ausztráliában rendeznének olasz bajnoki mérkőzést

Olasz labdarúgás
Tegnap, 8:29

Szaúd-Arábiába szerződött a vb-ezüstérmes védő – hivatalos

Minden más foci
2025.07.10. 18:11

39 évesen tért vissza az olasz élvonalba Edin Dzeko – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.10. 15:02

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
2025.07.09. 14:20

IFFHS: az Inter 56 év után először kapott ki nem európai csapattól

Minden más foci
2025.07.01. 14:27

A Fluminense kiejtette az Intert a klub-vb-n!

Klub-vb
2025.06.30. 23:05

Gilardino vette át Filippo Inzaghi helyét a Pisa kispadján – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.26. 19:59
Ezek is érdekelhetik