TÉNYLEG CONTE JELENTETTE A KÜLÖNBSÉGET?

A Serie A aktuális idényének legfontosabb kérdése: tényleg Antonio Conte és az ő taktikai felkészültsége volt az, ami kiemelte a Juventust az olasz bajnokságból, s az elmúlt három szezon során elmélyítette a különbséget a torinóiak és a mezőny többi része között? Mert a Conte-időszak eredményeiből és 84, 87, 102-es, illetve 4, 9, 17-es számsoraiból egyértelműen csak erre lehet következtetni.

A nyáron azonban új időszak kezdődött az Öreg Hölgynél: kimondva-kimondatlanul a klub átigazolási politikája miatt Conte otthagyta a csapatot. Pedig – egyelőre legalábbis – nem távozott kulcsember. Federico Pelusót, Fabio Quagliarellát és Mauricio Islát nem tekinthetjük annak, Arturo Vidal és Paul Pogba pedig még mindig a keret tagja. Az azonban tény, hogy a mérleg másik serpenyőjében nincs olyan változás, amely meggyőző erővel bír arra, hogy a Juventus végre képes lenne a fokozatosan lebegtetett nemzetközi áttörésre, ami egyébként kétségkívül Conte célja volt, ám az elmúlt BL-kiírásban látványos kudarcot hozott.

Így viszont jött Massimiliano Allegri, ami a Juve-érzelmű szurkolók között alaposan felkorbácsolta az indulatokat. Egyrészt nyilvánvalóan az először a Cagliarinál kitűnő edző milanos múltja, másrészt ellentmondásos szakmai előélete (scudetto, majd milánói megindulás a lejtőn) miatt. Allegrinek egyszerre van könnyű és lehetetlenül nehéz dolga, hiszen egyfelől adva van egy kész együttes, amelyben nem volt jelentős változás, másfelől Olaszországon belül csapat aligha érhet el többet, mint a legutóbbi, 102 szerzett ponttal megnyert bajnoki cím. Kódolva a bukás?

Minthogy a felkészülési meccsek eredményeiből a Juventus esetében nem lehet kiindulni – a Trofeo TIM elvesztése még jó előjel is lehet annak balszerencsés megítélése miatt (a kupát megnyerő gárda általában lemarad a bajnoki elsőségről) –, az mindenesetre érdekes, hogy Patrice Evra érkezésével Allegri a jól bevált 3–5–2 helyett máris négyvédős felállással kísérletezget, sőt a Gazzetta a következő felállást jósolja a Chievo elleni idénynytóra: Buffon – Lichtsteiner, Bonucci, Ogbonna, Evra – Pogba, Marchisio, Vidal – Pereyra, Coman – Tévez (Chiellini eltiltott).

A sors fintora, hogy a Juve felkészülésének nem várt csattanója csütörtökön jött el Allegri számára (akinek milánói munkásságával egybeforrt a „sérüléshullám” kifejezés): a csapat talán legfontosabb kulcsembere, a Milanból általa kiebrudalt (nyitóbeszédében próbálkozott is látványos összeborulással) Andrea Pirlo nélkül vág neki neki a címvédő hadjáratnak, természetesen sérülés miatt.

A 2013–2014-ES SZEZON ÖSSZEFOGLALÓJA ÉS TABELLÁJA

JOBBAN HARAPNAK A FARKASOK VAGY ÉDESEBB LESZ A NÁPOLYI?

Nagyon úgy tűnik, hogy a jó olasz bajnoksághoz a Juventus visszaesése szükséges, és Conte távozásával az üldözők alighanem megérezhetik a vérszagot. Azt egyelőre nem tudni, hogy a torinói játékosok mennyire lesznek majd jóllakottak, ám kihívóik közül első ránézésre a másik két legutóbbi dobogós, a Roma és a Napoli tűnik a „legéhesebbnek”.

Érdekesség, hogy mindkét üldöző a védelem közepéből veszített egy-egy fontos láncszemet: a Roma nem tudott nemet mondani a Bayern ajánlatára Mehdi Benatiárért, míg a Napoliból a Swansea City volt képes elvinni Federico Fernándezt. Nem lebecsülve a nevezettek helyére érkezőket és a bennük rejlő potenciált (Konsztatinosz Manolasz: Olympiakosz » Roma, ill. Kalidou Koulibaly: Genk » Napoli), ezek a transzfermanőverek is kiválóan érzékeltetik, mennyire átrendeződött a Serie A világpiaci helye.

Az elmúlt szezonhoz képest a fővárosiaknál kicserélődött a védelem, Manolasz mellett jött Davide Astori és Ashley Cole is. A változás ugyan nem tűnik gyengülésnek, ám a hátsó alakzat összecsiszolásával Rudi Garcíának lesz munkája bőven, márpedig a „farkasok” nagy erőssége a biztató előző idényben épp a hátsó megbízhatóság volt. Elölre érkezett Juan Iturbe, akiben annyira bízik García, hogy a Juvéba szerződő Álvaro Moratát megelőzve eddig a legdrágább (érkező) nyári átigazolás az olaszoknál. A Napolihoz jött még az ismertebb nevek közül Michu, a veronai Jorginho, valamint Jonathan de Guzmán, de az alapcsapatban alighanem kevesebb változás várható – márpedig a stabilitás sokat érhet egy kiegyensúlyozott pontvadászatban.

„Napoli, scudetto” – jegyezte meg nápolyi érzelmű kollégánk a Partenopei Athletic Bilbaóval szembeni BL-kiesése után. És az összefüggésnek abból a szempontból van alapja, hogy Rafa Benítez alakulatának – miután nem jutott be az elitligába – nem kell szétforgácsolni az erőit. Ugyan folytatják a szereplést az Európa-ligában, de ezzel egyértelművé vált, hogy a bajnoki cím lesz a célpont, és az El biztosan nem használja el a nemzetközi mércével kevésbé tagolt keretet, mint az előző szezonban a BL. Ugyanez igaz lehet ugyanakkor a Romára is, amely visszatér a csúcsligába, ám a Bayernnel és a Manchester Cityvel egy négyesben szerepelve a nyolcaddöntő elérése is bravúrnak tűnhet – márpedig Olaszországban ha más nem is, a scudetto értéke továbbra is a régi, és ez az „örök városban” is befolyásolhatja a hangsúlyokat.

FRISS HÍREK AZ OLASZ ÁTIGAZOLÁSI PIACRÓL • ÁTIGAZOLÁSI KÖRKÉP (augusztus 26.)

MILÁNÓIAK, MI LESZ VELETEK?

Az, hogy – a topligák viszonylatában – a Serie A gyengélkedése ennyire látványos, elsősorban a két milánói csapat, az AC Milan és az Internazionale elmúlt évekbeli gyatra szereplésével van összefüggésben.

Kívülről úgy tűnik, hogy a két klub közül a piros-feketéknek lesz nehezebb kikerülniük a gödörből: a rossoneri mintha gazdaságilag és szakmailag is nehezebb helyzetben volna. Mert ugye azt senki nem gondolhatja, hogy az érkezésekor még szinte megváltóként beharangozott Mario Balotelli távozásával hirtelen kikerült a fék a csapatból.

Az érte kapott összegért „sikerült” lehámozni kölcsönben a Chelsea-nél kegyvesztetté vált Fernando Torrest, aki rövid időn belül vagy bizonyítja, hogy nem hagyta visszavonhatatlanul az Anfielden a góllövőcipőjét, vagy kereshet magának egyet a régi, nagy nevekre még ugró arab együttesek közük.

Vele együtt is meglepő lenne, ha a minimálelv mentén megszerzett Diego López, Jérémy Ménez, Alex trió hirtelen szárnyakat adna az elmúlt kiírásban csupán a 8. helyig jutó társaságnak, nem tűnik dobogóesélyesnek a Milan, no. Már csak azért sem, mert nem könnyű bízni Filippo Inzaghiban. A Primavera-gárdától érkező korábbi támadó kinevezése legalább annyira kockázatos húzás, mint januárban volt Clarence Seedorfé: ugyanúgy a korábbi nagycsapathoz köthető, ám a hollandhoz hasonlóan felnőtt szinten tapasztalat nélküli, szárnyait bontogató szakember került a padra. Maradjunk annyiban, nem ideális a kezdő lépésekhez egy nagy presztízsű, nagy nyomást vonzó klub. Azért persze az első fordulókban módfelett kíváncsiak leszünk arra, alkalmaz-e a Milan lestaktikát...

Az Inter az előző bajnokságban mindössze három ponttal szerzett többet, mint a városi vetélytárs, ám az indonéziai tulajdonos, Erick Thohir pénze és a Walter Mazzarri építkezésében jelentkező kontinuitás nagyobb bizakodásra adhat okot Milánó fekete-kék érzelmű felében. Nemanja Vidics érkezésével a védelem, Gary Medelével pedig a középpálya válhat acélosabbá, míg Pablo Osvaldo jövetelével elöl nőtt a merítési lehetőség, igaz, Ricky Álvarez távozott – ami nem túl jó üzenet a jövő szempontjából. Mindenesetre meglepő lenne, ha bejelentkezne a scudettóra a gárda, még ha Antonio Conte negyedikként azok közé is sorolta, amelyek ott lehetnek esetleg a végelszámolásnál. Pedig látatlanban alighanem a dobogó alsó foka sem számítana csalódást keltő eredménynek.

A SERIE A SZURKOLÓI SZOFTVERE LETÖLTHETŐ ITT!

LESZ-E BRAVÚRCSAPAT?

Kérdés, hogy a milánói gyengélkedés következtében képes lesz-e valamelyik rivális előrelépni a ritkásabb levegőjű élmezőnybe. A Fiorentina az elmúlt két szezonban már feszegette a Serie A status quóját, mindkétszer negyedik hely lett a végállomás, s tekintve, hogy a firenzeiek az alapembereik mellett – még Juan Cuadradót is! – megőrizték a kispadon Vincenzo Montellát, némiképp talán tiszteletlenség lenne, ha nem úgy tekintenénk a violákra, mint akik inkább előrefelé okozhatnak meglepetést, mint hátra.

A Parma és a Torino kevés poszton változott, így a „keresztesek” és a „bikák” is megőrizhetik helyüket a középmezőny elején, igaz, utóbbi csapat esetében az is kell, hogy Ciro Immobile góljait csapatszinten, az érkező Antonio Nocerino és Fabio Quagliarella vezetésével pótolják.

A Lazio legutóbb nem futott jó idényt, el is fogyasztotta Vladimir Petkovicot és Edy Reját, míg a nyáron Stefano Pioli kezébe került az irányítópálca, aki a védelem átalakításával kezdte a munkáját. Stefan de Vrijt kiáltották ki a nyár nagy fogásának, ám hogy a rómaiaknál a „vb legjobb védőjeként” címkézett holland bizonyítja-e a rátermettségét, még kérdéses, mindenesetre az első forduló Milan–Lazio csatája a Roma–Fiorentina mellett a nyitó kör csemegéjének ígérkezik.

Az elmúlt szezonban játékával elismerő jelzőket kivívó Hellas Verona egyike azoknak a csapatoknak, amelyek egyértelműen gyengültek, míg leginkább a városi vetélytárs Chievo alakult át, amelynek ideális kezdőjébe a Gazzetta nem kevesebb mint hét új játékost vizionál.

MELYIK ÚJONC ESIK KI?

Ugyan Olaszországban hagyományosan nem könnyű az újoncok dolga, az elmúlt évtized azt mutatja, hogy a bennmaradás reálisan kitűzhető cél minden Serie B-ből érkező csapat számára.

Legutóbb ugyanis a 2000–2001-es idényben fordult elő olyan, hogy egynél több újonc – akkor a Vicenza és a Napoli – intett búcsút az élvonalnak. A „friss elsősök” közül azóta mindig legfeljebb egy esett ki. Az évezred elején rásegített erre a Serie A bővítése is, de 2007–2008-ban például mindegyik feljutó a tabella első felében végzett (igaz, ebben benne volt a Juventus is, amely a pályán sosem esett ki, 2006-ban kizárták).

Az előttünk álló szezonra a Palermo, a Cesena és az Empoli csatlakozik a B-ből. A szicíliaiak azonnali retúrjeggyel érkeztek vissza az első osztályba, és keretük alapján joggal elvárható, hogy teljesítsék a másodosztályúaknál szokványos „csak biztos bennmaradást!” felkiáltást. A Cesena is mindössze két évadot töltött alább, ám a fekete-fehéreknek az Empolihoz hasonlóan kaparniuk kell majd minden meccsen, de ugyanez igaz lehet az előző idényben bennmaradó Hellasra és Sassuolóra, amelyeket elérhet a „másodév-szindróma”.

„KÍVÁNCSI MÉG BÁRKI A SERIE A-RA?”

Hangzott el provokatívan anyagunk írása közben a szerkesztőségben. Nos, az tény, hogy az olasz bajnokság az elmúlt években veszített a vonzerejéből, a magyarországi népszerűségéről nem is szeretnénk értekezni, olasz szempontból nézve a helyzetet ugyanakkor sokkal árnyaltabb a kép.

A Serie A átlagnézőszáma az elmúlt években gyakorlatilag 20 ezer fölött stagnál, a Juventus uralkodása nem volt riasztó hatással a vonzerőre. Sőt, az elmúlt szezonok számai épp azt bizonyítják, hogy – akárcsak Magyarországon egy jó Fradinak – egy jó Juventusnak kifejezetten húzóereje van a bajnokságot tekintve. Az olasz élvonal átlagnézőszáma ugyanis akkor érte el a mélypontját, amikor a torinóiak a calciopoli következtében a második vonal purgatóriumában szerepeltek 2006–2007-ben. A bundabotrány miatt arra sem lehet világos választ adni, hogy a Serie A ki tudta-e használni valamennyire a világbajnoki cím nyújtotta ambivalens delíriumot, ám az alighanem leszögezhető, hogy hosszú távon sokat nem profitált belőle. Annyit bizonyosan nem, mint amennyit például a németek, akiknél gyakorlatilag nem kezdődik el most úgy Bundesliga-meccs, hogy ne ünnepelnék meg az emberek egy-két játékosukat, a vb-címet vagy csak úgy magukat.

A szakértők egy része a kevésbé hatékony marketinggépezetben látja a rosszabb mutatók okát. A Roma amerikai tulajdonosa el is mondta, hogy az első években keményen neki kell feküdni a marketinges fejlesztéseknek, mert ezen a területen óriásiak a klub elmaradásai. Az más kérdés, a szurkolók mennyire veszik jó néven, hogy – az Inter szintén új külföldi tulajdonosánál tapasztalthoz hasonlóan – a logó újratervezésével kell ezt a folyamatot kezdeni. Márpedig a Serie A fejlődőképességéhez már nem elég a hazai népszerűség, mást ne mondjunk, az olasz élvonal hivatalos oldalának 271 ezer követője van a Twitteren (amúgy négyszer több, mint egy éve!), a Premier League-nek azonban 5.47 millió. Ehhez képest egy Manchester City–Juventus meccs még egyáltalán nem tűnik lefutottnak.