AC Milan: a Madridból száműzött Diego López aláírt - hivatalos

Vágólapra másolva!
2014.08.13. 19:20
null
Az AC Milanban folytatja a madridiak korábbi kedvence (Fotó: Reuters)
A Real Madrid labdarúgócsapata hivatalos Twitter-oldalán megerősítette Diego López távozását. A spanyol kapus az AC Milanban folytatja.

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, Diego López távozásához csak a hivatalos bejelentés hiányzott, mivel a milánóiak is elismerték, hogy a spanyol már az orvosi vizsgálatokon vesz részt a piros-feketéknél.

A 2013–2014-es szezonban a madridiak első számú kapusát váratlanul száműzték a kezdőből a nyáron, miután Carlo Ancelotti úgy döntött, Iker Casillasnak szavaz bizalmat, a második helyre pedig Keylor Navas, a vb-n feltűnő, korábban a Levantét erősítő Costa Rica-i kapus fért oda.

A részleteket egyelőre nem közölték a felek, de sajtóhírek szerint négy évre írt alá a spanyol, akiért 10 millió eurót fizettek a milánóiak.

„Életem kiemelkedően fontos időszaka volt, és csupán annyit mondhatok, hogy köszönöm, Real. Nagyon boldog vagyok, hogy egy olyan nagy klubhoz távozok, mint a Milan" – mondta korábban López.

Legfrissebb hírek

A „sárga tengeralattjáró” célja: mindig elérni a BL-bázist

Spanyol labdarúgás
2025.08.22. 11:07

Örök Város, örök reménykedés?

Olasz labdarúgás
2025.08.20. 17:23

A Tottenhamé a világ egyik legértékesebb kerete, és hol van még a nyár vége?

Angol labdarúgás
2025.08.19. 11:43

Nem minden a pénz: ilyen csapatot lehet összehozni ingyen a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2025.08.18. 12:41

Nem a legszebb napjait éli, de vígan lubickol a mercatóban az „Öreg Hölgy”

Olasz labdarúgás
2025.08.12. 17:35

Christopher Nkunku visszatérhet az RB Leipzighez

Angol labdarúgás
2025.08.12. 11:09

A PSG egyre határozottabban próbál megszabadulni Donnarummától

Francia labdarúgás
2025.08.12. 08:27

Benjamin Sesko aláírt a Manchester Unitedhez – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.09. 11:56
Ezek is érdekelhetik