Milan: az angol sajtó ismét a PL-be vizionálja Balotellit

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.28. 09:38
Angol sajtóértesülések szerint nyitva van a kapu ahhoz, hogy Mario Balotelli visszatérjen a Premier League-be, miután az érintett felek készen állnak a szakításra.

A Mirror cikke Mino Raiolára, a játékos ügynökére hivatkozik, aki szerint ügyfele „szomorú és csalódott” amiatt, hogy a világbajnoki búcsú után klubja nem állt ki mellette, miközben Barbara Berlusconi, az AC Milan alelnöke arra utalt, hogy Balotelli helyettesíthető a klubnál.

Az olasz sajtó világbajnoki teljesítménye miatt élesen kritizálta a támadót, és ugyan a másik milánói alelnök, Adriano Galliani megvédte őt, a Milan többi vezetője ezt nem tette meg, és a hírek szerint a klub 30 millió euró körüli összegért már hajlandó lenne megválni tőle.

A Mirror természetesen rögtön összeköti Balotelli távozását és az Arsenal csatárkeresését, a cikk szerint a futballista kitűnő célpont lehet Arsene Wenger számára.

Legfrissebb hírek

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
14 órája

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
2025.09.09. 18:48

Nem nevezte a BL-re Federico Chiesát a Liverpool

Bajnokok Ligája
2025.09.03. 21:33

Csaknem 4.5 milliárd euró elköltése után így állnak a PL csapatai

Angol labdarúgás
2025.09.02. 19:34

„Minek agyal az, akinek fogalma sincs a tényekről?” – Gyökeres a klubváltásáról

Angol labdarúgás
2025.09.02. 16:56

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

A Liverpool új angol csúcsért szerződtette Alexander Isakot – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 22:36
Ezek is érdekelhetik