Serie A: Ezzel a Juvéval nem lehet BL-t nyerni - Conte

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.12. 09:41
null
Conte edzőként is BL-győzelemre vágyik (Fotó: Reuters)
Antino Conte álma az, hogy edzőként is sikerüljön neki az, ami játékosként összejött: megkaparintani a Bajnokok Ligája-trófeát. A Juventus labdarúgócsapatának edzője szerint ez a terve mai állás szerint az olasz bajnokkal nem sikerülhet.

 

„Biztos vagyok, hogy egy nap majd BL-t nyerek – mondta Conte. – Ez játékosként már sikerült ezerkilencszáz-kilencvenhatban, és az a tervem, hogy összejöjjön edzőként is. De ha arról kérdeznek engem, hogy ez sikerülhet-e a mai Juventusszal, a válaszom az, hogy nem.”

A Juventus edzőjét megkérdezték arról is, hogy a szezon végén valóban távozik Torinóból vagy sem. A tréner egyes szám harmadik személyben fogalmazva a következőt mondta erre: „Ha Antonio egy másik utat választ, a döntésével tiszteletben tartja a klubot és a játékosokat”.

A Juventus már bajnokként nyert vasárnap a Serie A 37. fordulójának rangadóján a Roma vendégeként 1–0-ra. A torinóiak a hazai porond után – mellett – meghatározó szerepre készülnek a BL-ben is, a nyárra komoly erősítési terveik vannak.

Legfrissebb hírek

Pellegrino duplájával szerezte meg első győzelmét a Parma a bajnokságban; nyert a Lazio is

Olasz labdarúgás
8 órája

„Rossz emberrel kezdett ki...” – Conte nem kímélte a lecserélt De Bruynét

Olasz labdarúgás
22 órája

A Milan tíz emberrel verte meg a Napolit, és élre állt a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.09.28. 22:46

Serie A: Mel Gibson is megnézte a Roma győzelmét a Verona ellen

Olasz labdarúgás
2025.09.28. 16:56

Serie A: gyors gólokkal kezdett a Sassuolo, győzött is

Olasz labdarúgás
2025.09.28. 14:39

Az Inter kétgólos győzelmet aratott Szardínián

Olasz labdarúgás
2025.09.27. 22:39

Az Atalanta folytatta jó sorozatát Torinóban

Olasz labdarúgás
2025.09.27. 19:58

Ötös lista: íme, az elitligák eddigi meglepetéscsapatai!

Minden más foci
2025.09.26. 15:21
Ezek is érdekelhetik