Juve: Pogba soha nem mondta, hogy a Realban akar játszani

Vágólapra másolva!
2014.05.09. 15:02
Az elmúlt hetekben a nemzetközi sajtóban számos klubbal hírbe hozták már a Juventus francia válogatott középpályását, Paul Pogbát, aki azonban a La Stampának adott interjúban elmondta, nem fordult meg a fejében a távozás gondolata.

„Soha nem gondolkodtam azon, hogy elhagyom a Juventust, a jövőm itt van. Miért is mennék el? Élő szerződés köt a csapathoz, jól érzem magam, nem is értem, miről beszélünk" – fogalmazott a jövőjével kapcsolatban a La Stampának adott interjúban a torinóiak 21 éves francia középpályása, Paul Pogba.

A játékos arra a héten megjelent pletykára is reagált, mely szerint csillagászati összegért cserébe a Real Madridhoz igazolhat.

„Hogy mi a véleményem Zidane hívásáról? Szeretném tudni, hogy honnan származik ez az információ, talán látta bárki is a számát a telefonomban? Soha nem mondtam, hogy a Real Madridban akarok játszani. Csak annyit jegyeztem meg, hogy a Real ugyanolyan nagy klub, mint a Juventus vagy a Manchester United” – fogalmazott Pogba.

A Juventus játékosa (aki korábban a Manchester Unitednél is megfordult) arról is beszélt, hogy korábban külsőleg gyakran összekeverték Mario Balotellivel, de mióta két éve gólt lőtt a Napoli ellen, az emberek már tudják, ki is az a Paul Pogba.

Legfrissebb hírek

Mire lesz képes az új idényben a Szoboszlaiékat megverő Milan?

Olasz labdarúgás
2025.07.27. 13:40

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
2025.07.26. 16:55

Az Atalanta 70 millió euróért adta el Szaúd-Arábiába az olasz válogatott támadót – hivatalos

Minden más foci
2025.07.21. 21:48

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Két játékos Bergamóból, kettő Parmából, ez az interes sikerrecept?

Olasz labdarúgás
2025.07.20. 12:47

Matheus Saldanha: Mintha egy filmben szerepelnék!

Minden más foci
2025.07.15. 10:11

Elbúcsúzott egy lipcsei legenda, Hamburgban folytatja

Német labdarúgás
2025.07.13. 20:42

„Senki sem áll a klub érdekei felett” – a Sporting klubelnöke Gyökeres átigazolásáról

Minden más foci
2025.07.12. 21:47
Ezek is érdekelhetik