Serie A: 0-2-ről felállt a tízemberes Milan, de nyert a Parma

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.16. 17:01
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 28. fordulójában a Milan hazai pályán gyakorlatilag végig emberhátrányban játszva felállt ugyan 0–2-ről, a Parma azonban így is megszerezte a győzelmet.


Alaposan bekezdtek a vendégek, és bár Cassano korai próbálkozását még védte Abbiati, a Milan kapusa percekkel később szabálytalankodott a támadóval szemben a 16-oson belül, így ő piros lapot, a Parma pedig büntetőt kapott.
Alaposan bekezdtek a vendégek, és bár Cassano korai próbálkozását még védte Abbiati, a Milan kapusa percekkel később szabálytalankodott a támadóval szemben a 16-oson belül, így ő piros lapot, a Parma pedig büntetőt kapott.

Cassano magabiztos tizenegyesével gyorsan kedvező helyzetbe kerültek a vendégek (0–1), bár az első húsz percben így is próbálkozott a megfogyatkozott házigazda, Balotelli lövése azonban a kapufán csattant, majd Kaká kísérletét blokkolták a védők.

A félidő hajrájában az Abbiati helyére beálló Ameliának kellett óriásit mentenie egy megpattanó beadás után, a fordulást követően azonban növelte előnyét a vendégcsapat: Cassano lőtte ki egy igazítást követően a jobb alsót (0–2).

A Milan percekkel később a csereként pályára lépő Rami közeli fejesével szépített, sőt negyed órával a vége előtt Montolivo büntetőt harcolt ki, Balotelli pedig magabiztosan egyenlített (2–2).

Sokáig nem tartott a milánói öröm, Amauri köténygóljával ismét előnyhöz jutott a Parma, a piros-feketék előnyéből pedig újabb találatra már nem futotta (2–3). Nem úgy a vendégekéből, akik a 95. percben Biabiany révén is betaláltak, és 4–2-re nyertek.

A Lazio a Cagliari otthonában Lulic góljával a 19. percben vezetéshez jutott, és bár a 68. percben tizenegyest kapott a házigazda, Pinilla kihagyta, egy minutummal később pedig Balde Diao Keita büntetett (0–2). A házigazda ráadásul Conti kiállítása miatt a 78. perctől emberhátrányban játszott.

A Livorno a második félidő elején szerzett gyors két góllal úgy tűnt, magabiztosan legyőzi a Bolognát, a hajrára azonban Mbaye és Emeghara is pirosat kapott a vendéglátónál, utóbbi esete után pedig a látogatók tizenegyesből szépítettek is. Újabb találatot azonban már kilenc ember ellen sem tudtak szerezni, így a Livorno otthon tartotta a három pontot (2–1).

Az alsóházi helyosztón a Sassuolo hátrányból fordítva legyőzte a Cagliarit, így riválisát megelőzve elmozdult az utolsó helyről (3–1).

SERIE A
28. FORDULÓ
Milan–Parma 2–4
(Rami 57., Balotelli 76. – 11-esből, ill. Cassano 9., 51. – az elsőt 11-esből, Amauri 78., Biabiany 95.)
Cagliari–Lazio 0–2 (Lulic 19., B. Keita 69.)
Livorno–Bologna 2–1 (Benassi 47., Paulinho 53., ill. Hrisztodulopulosz 86. – 11-esből)
Sassuolo–Cagliari 3–1 (Zaza 56., Missiroli 62., Sansone 89., ill. Bergessio 31.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Juventus 27 23 3 1 63–19 +44 72
2. Roma 26 17 7 2 49–12 +37 58
3. Napoli 27 16 7 4 52–29 +23 55
4. Internazionale 28 12 11 5 46–29 +17 47
5. Parma 27 12 10 5 45–31 +14 46
6. Fiorentina 27 13 6 8 45–30 +15 45
7. Lazio 28 11 8 9 36–35 +1 41
8. Verona 28 12 4 12 43–46 –3 40
9. Atalanta 28 11 4 13 31–38 –7 37
10. Torino 27 9 9 9 39–35 +4 36
11. Milan 28 9 8 11 41–42 –1 35
12. Genoa 27 9 8 10 31–34 –3 35
13. Sampdoria 28 9 7 12 33–42 –9 34
14. Udinese 27 9 4 14 30–39 –9 31
15. Cagliari 28 6 11 11 27–38 –11 29
16. Chievo 27 6 6 15 22–38 –16 24
17. Livorno 28 6 6 16 31–51 –20 24
18. Bologna 28 4 11 13 23–43 –20 23
19. Sassuolo 28 5 6 17 28–56 –28 21
20. Catania 28 4 8 16 21–49 –28 20
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik