Gyász: elhunyt az Udinese legendás csapatának magyarja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.19. 17:22
Az Udinese labdarúgócsapata hivatalos honlapján számolt be róla, hogy hosszú betegség után 83 éves korában elhunyt Szőke László, az udineieket 1952 és 1955 között szolgáló magyar középpályás.

A labdarúgó 1930-ban született Budapesten, és a kommunisták elől menekülve már 19 évesen kikerült Olaszországba, amelyhez – egy-egy kolumbiai és franciaországi szezont leszámítva – pályafutása kötődött. Az Udinese honlapjának beszámolója szerint Szőke halálával a fantasztikus 1954–1955-ös csapat egyik utolsó túlélőjét veszítette el, amely végül második helyen végzett a Serie A-ban a Milan mögött. A Lazi becenévre hallgató futballista egyik legjobbja volt a friuliaknak abban a szezonban, mindössze két mérkőzést hagyott ki az idényben.

A középpályás az Udinese után a Triestinában és a Bresciában játszott, végül sérülése miatt előbbi csapattól vonult vissza 1962-ben. Szőke a labdarúgó-pályafutását követően kereskedelmi területen helyezkedett el, de az Udinesétől sosem szakadt el végleg. Felesége, Cornelia Bertoli nagybátyja, Giuseppe Bertoli a klub első Serie A-s korszakának elnöke volt, egy ideig maga Szőke is dolgozott a klubnál és szakíróként is kötődött a futballhoz.

A nyolcvanas években és a kilencvenes évek első felében a Nemzeti Sport olaszországi tudósítójaként is dolgozott Szőke László.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a Videoton UEFA-kupa-döntős játékosa

Labdarúgó NB I
2025.10.16. 14:55

Gyász: elhunyt Madár Gábor, a ZTE korábbi vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2025.10.15. 14:54

Gyász: elhunyt a tornász, aki egy olimpián nyolc érmet nyert

Torna
2025.10.14. 12:51

November 5-én vesznek végső búcsút Mezey Györgytől

Magyar válogatott
2025.10.13. 15:00

Gyász: elhunyt a román válogatott labdarúgó, aki Magyarországon is edzősködött

Minden más foci
2025.10.11. 16:14

Sándor György Mezey Györgyről: „Talpig úriember volt, ízig-vérig profi”

Magyar válogatott
2025.10.08. 20:35

Fehérváron gyertyagyújtással emlékeznek Mezey Györgyre

Labdarúgó NB II
2025.10.08. 15:25

Nem volt hagyományos edző – a hagyományokra esküdve sem

Magyar válogatott
2025.10.08. 12:00
Ezek is érdekelhetik