Olaszország: a tékozló Balotelli bosszantja Batistutát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.05. 21:49
Mario Balotelli a hozzáállása miatt nem hozza ki magából mindazt, amire a tehetsége alapján képes lenne. Ezt már többen elmondták a Milan labdarúgócsapatának csatáráról, legutóbb Gabriel Batistuta, a Fiorentina korábbi argentin gólvágója.

„Hogy mit gondolok Balotelliről? Olyan játékos ő, akitől mérges leszek – nyilatkozta Batistua a Corriere dello Sportnak. – Én nem születtem olyan futballistának, mint ő. Mindent, amit elértem, annak a kemény munkának köszönhetek, amit befektettem. Áldozatokat kellett hoznom. Balotellinek – és még néhány hozzá hasonló játékosnak – megvan mindene, amit én csak szerettem volna, hogy meglegyen. Bosszant, hogy nem használja ki teljesen a tehetségét.”

Batistuta 318 mérkőzésen 184-szor vette be az ellenfelek kapuját a Serie A-ban, ezzel az olasz élvonal örökranglistáján a 10. helyen áll a gólszerzők között, az argentin válogatott történetének pedig ő legeredményesebb játékosa 78 meccsen elért 56 góljával.

Batistuta 318 mérkőzésen 184-szor vette be az ellenfelek kapuját a Serie A-ban, ezzel az olasz élvonal örökranglistáján a 10. helyen áll a gólszerzők között, az argentin válogatott történetének pedig ő legeredményesebb játékosa 78 meccsen elért 56 góljával.

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Menedzsere szerint még van esély Balogh Botond klubváltására

Légiósok
2025.09.03. 13:12

A Juventus, a Milan vagy a Napoli zárta legjobban az őrült hajrát?

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 19:35

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11

„StradiVardy” – Jamie Vardy a Cremonesében folytatja

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 10:45

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Höjlund a Napoliban folytatja pályafutását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.01. 20:08

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22
Ezek is érdekelhetik