Győzelemmel hangolt a Juventus a Real elleni BL-meccsre

Vágólapra másolva!
2013.11.02. 17:55
null
A Juventus hatalmas küzdelemben szerezte meg a három pontot a Parma otthonában (Fotó: Reuters)
A Serie A 11. fordulójában a bajnoki címvédő Juventus 1–0-ra legyőzte idegenben a Parmát, így ideiglenesen megelőzte a Napolit a tabella második helyén. A torinóiak győztes gólját Paul Pogba szerezte a 77. percben.

Nagyon gyenge iramban futballoztak a csapatok a mérkőzés első felében, sokat elmond, hogy a kaput eltaláló első kísérletet a 15. percben jegyezhettük fel, de Carlos Tévez öt méterről leadott lövését Antonio Mirante könnyedén fogta.

Később sem javult sokat a helyzet, alig-alig tudtak épkézláb támadásokat felépíteni az együttesek, erre pedig a játékosok is rájöttek, hiszen egymást követték az átlövések a félidő derekától. Főleg Arturo Vidal volt aktív, de igazából ezek az kísérletek sem jelentettek különösebb veszélyt a kapukra.

A Juventus védelmében persze elmondható, hogy tartalékosabb felállásban lépett pályára, és inkább már a jövő heti, Real Madrid elleni BL-mérkőzés járt a torinóiak fejében – ettől függetlenül pocsék félidőt produkáltak a felek.

A második játékrészt a Juve sokkal támadóbb szellemben kezdte el, ennek ellenére nem sok hiányzott ahhoz, hogy a Parma szerezze meg a vezetést. Az 53. percben Jonathan Biabiany harcolt nagyot a jobb oldalon, centerezését aztán Amauri sarokkal próbálta behúzni a jobb alsó sarokba öt méterről, és csak nagyon kevéssel tévesztett célt a brazil játékos.

Antonio Conte (aki vezetőedzőként a 100. Serie A-mérkőzésén irányította a Juventust) később Andrea Pirlót is behozta, a 70. percben pedig nagy lehetőség adódott a Juventus előtt. Simone Padoin lapos beadását Tévez lőtte kapura hét méterről, ám Mirante hatalmas bravúrral mentett.

Hét perccel később azonban már Mirante sem tudott segíteni a csapatán, Az egy perccel korábban beálló Fabio Quagliarella lövése a keresztlécen csattant, a kipattanó labdára pedig Paul Pogba ért oda a leggyorsabban, és a francia középpályás 14 méterről kilőtte a bal alsó sarkot. 0–1

A Parma mindent megtett annak érdekében, hogy legalább az egyik pontot meg tudja menteni, azonban nem járt sikerrel, így a Juventus, ha nagyon nehezen is, de megszerezte a győzelmet, és továbbra is tapad az élen álló Romára.

Serie A
11. FORDULÓ
Parma–Juventus 0–1 (0–0)

Gólszerző: Pogba (77.)
KÉSŐBB
20.45 Napoli–Catania
20.45 AC Milan–Fiorentina (a találkozóról szintén élő, szöveges tudósítást olvashat!)

AZ ÁLLÁS
1. Roma 10 10 24–1 +23 30
2. Juventus 11 9 1 1 23–10 +13 28
3. Napoli 10 8 1 1 22–7 +15 25
4. Internazionale 10 5 4 1 24–12 +12 19
5. Verona 10 6 1 3 20–16 +4 19
6. Fiorentina 10 5 3 2 19–13 +6 18
7. Lazio 10 4 3 3 15–13 +2 15
8. Udinese 10 4 1 5 11–11 0 13
9. Atalanta 10 4 1 5 12–13 –1 13
10. Milan 10 3 3 4 17–17 0 12
11. Parma 11 3 3 5 16–19 –3 12
12. Torino 10 2 5 3 16–18 –2 11
13. Genoa 10 3 2 5 9–13 –4 11
14. Cagliari 10 2 4 4 10–17 –7 10
15. Livorno 10 2 3 5 12–16 –4 9
16. Sampdoria 10 2 3 5 9–16 –7 9
17. Bologna 10 2 3 5 13–22 –9 9
18. Catania 10 1 3 6 6–17 –11 6
19. Sassuolo 10 1 3 6 8–24 –16 6
20. Chievo 10 1 1 8 7–18 –11 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik