Nem bírt Avramovval az AS Roma

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.25. 20:40
null
A kiesés elől menekülő Cagliari pontot rabolt a bajnokaspiráns Romától (Fotó: Reuters)
Visszavehette volna a Juventustól vezető helyét a tabellán az AS Roma labdarúgócsapata, ehhez „csupán" le kellett volna győznie a 13. forduló záró mérkőzésén a Cagliarit. Nos, jó pár helyzetükből egyet sem értékesítettek a fővárosiak, de gólt sem kaptak, így nulla nullára végződött a bajnoki.

 

A MÉRKŐZÉS PERCRŐL PERCRE TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA TEKINTHETIK MEG!

Olyannyira az AS Roma volt a Cagliari elleni bajnoki esélyese, hogy a „farkasok" mestere, Rudi Garcia a találkozó előtt leghosszabb ideig nem az ellenfélről beszélt, hanem az Olimpico soknapos esőzés és egy rögbimérkőzés által megviselt gyepe miatt aggódott. A még mindig sérült Francesco Totti nélkül, de a már felépült Gervinhóval kezdett a Roma, és két gyors helyzettel, ám hiába támadta Gervinho balról, Maicon jobbról Vlada Avramov állásait, a kapus kétszer is szépen védett.

Mivel ezt követően a Cagliari többnyire 10 emberrel védekezett, átlövésekkel kísérleteztek a hazaiak – kevés sikerrel. Mint kiderült azonban, nem leállt az AS, csak lendületet vett, mert ezt követően egymást követték a római helyzetek, csak éppen Kevin Strootman és Gervinho ziccert hibázott, utóbbi egy fejese a kapufán csattant, miközben a másik oldalon Morgan De Sanctis elképesztő védése kellett ahhoz, hogy ne vezessen a Cagliari.

A második félidő is két római helyzettel és két szemrevaló Avramov-védéssel indult, aztán Marco Sau fejelt tetszetős, de lesről esett gólt. Esett a színvonal és a tempó is, Garcia pedig beküldte Marco Borriellót, majd a játékvezető felültette őt a lelátóra, mert összeveszett a Cagliari edzőjével, Ivo Pulgával.

A francia mester ezt követően egy adóvevővel tartotta a kapcsolatot kispadjával, pályára vezényelte például Michael Bradleyt, de gólt nem ért el csapata, pedig a szintén csereként beállt Nicolás Burdisso első labdaérintésével betalálhatott volna, ám Avramov fogta fejesét – sokba került a döntetlen a „farkasoknak", mert nem tudták visszavenni első helyüket a Juventustól.

Egyetlen jó dolog történt csak a Romával hétfő este: mivel az első 13 forduló alatt csak három gólt kapott, új Serie A-s rekordot állított fel. Sovány vigasz...

SERIE A
13. FORDULÓ

AS ROMA–CAGLIARI 0–0


AZ ÁLLÁS
1. Juventus 13 11 1 1 28–10 +18 34
2. Roma 13 10 3 26–3 +23 33
3. Napoli 13 9 1 3 24–12 +12 28
4. Internazionale 13 7 5 1 30–13 +17 26
5. Fiorentina 13 7 3 3 23–15 +8 24
6. Verona 13 7 1 5 22–20 +2 22
7. Genoa 13 5 3 5 14–14 0 18
8. Lazio 13 4 5 4 17–17 0 17
9. Parma 13 4 4 5 18–20 –2 16
10. Atalanta 13 5 1 7 14–17 –3 16
11. Udinese 13 5 1 7 12–15 –3 16
12. Torino 13 3 6 4 22–22 0 15
13. Milan 13 3 5 5 18–20 –2 14
14. Cagliari 13 3 5 5 13–20 –7 14
15. Sassuolo 13 3 4 6 15–28 –13 13
16. Livorno 13 3 3 7 13–20 –7 12
17. Bologna 13 2 5 6 15–25 –10 11
18. Sampdoria 13 2 4 7 14–23 –9 10
19. Chievo 13 2 3 8 8–18 –10 9
20. Catania 13 2 3 8 9–23 –14 9

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik