Milan: a Tottenham francia válogatott védője érkezhet

Vágólapra másolva!
2013.11.18. 19:36
Olasz lapértesülés szerint az AC Milan a Tottenham védőjével, Younes Kaboullal erősítené meg védelmét.
A 27 éves, ötszörös francia válogatott hátvéd Auxerre-ben kezdte a pályafutását, majd a Tottenhamhez került mintegy 8 millió fontért cserébe, hogy aztán egy év múlva már a Portsmouth szolgálatába álljon – a hírek szerint nagyjából 6 millió fontért cserébe. 2010-ben visszatért a White Hart Lane-re, ahol egészen súlyos sérüléséig stabilan játszott. Az előző és a jelenlegi idényben azonban sérülése és vetélytársai miatt összesen két bajnokin jutott szóhoz.A játékos szerződése lejár a szezon végén, így lehet, hogy már januárban új csapathoz szerződik. A piros-feketék már korábban megszerezték Adil Ramit a Valenciától, és most a Calciomercato szerint a 27 éves játékos is Milánóban folytathatja.
Legfrissebb hírek

Sokáig szenvedett a Milan, de az érvénytelen gólok után megnyerte a mérkőzést

Olasz labdarúgás
2025.08.29. 23:00

Visszavonult az Eb-győztes Alessandro Florenzi

Olasz labdarúgás
2025.08.27. 12:39

Máris itt az idény szenzációja, Bonazzoli csodagóljával nyert Milánóban a Cremonese!

Olasz labdarúgás
2025.08.23. 23:00

A Napoli Kevin De Bruynével védene címet, az Inter új edzővel, a Milan Luka Modriccsal érne fel a csúcsra a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.08.23. 10:39

Alessandro Costacurta szerint bajnok lehet a Milan

Olasz labdarúgás
2025.08.21. 12:05

Hiába van Aranylabdád, ha még nem játszottál a Milanban…

Képes Sport
2025.08.20. 11:07

A Como bejelentette az Európa-bajnok csatár érkezését

Olasz labdarúgás
2025.08.12. 20:09

De Geát megünnepelték, Seskóékat bemutatták, a Manchester United döntetlent játszott a Fiorentinával

Minden más foci
2025.08.09. 18:00
Ezek is érdekelhetik