Inter: az U-válogatott védő szívprobléma miatt visszavonult

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.01. 09:12
Bejelentette a visszavonulását Felice Natalino, az Internazionale labdarúgócsapatának 21 éves olasz utánpótlás-válogatott védője, aki szívprobléma miatt hagyott fel az aktív játékkal.

A korosztályos nemzeti együttesekben több mint 40 alkalommal pályára lépő Natalino 18 esztendős korában debütált az Inter első csapatában, amelynek színeiben a Serie A-ban és a Bajnokok Ligájában is bemutatkozhatott, 2012-ben azonban szívritmuszavart diagnosztizáltak nála.

Idén februárban aztán még rosszabbra fordult a helyzet, Natalino szívrohamot kapott és sürgősségi műtétet kellett végrehajtani rajta, így mára belátta, hogy fel kell adnia az álmát.

„Azt hittem, hogy külföldön még játékra alkalmas állapotba kerülök, de az orvosom véleménye szerint nem lett volna bölcs döntés, ha nagy terhelés alá vetem a szívemet – mondta Natalino, majd kitért a jövőbeli céljaira. – Segítek édesapámnak Virtus Sambiase nevű családi futballiskolánk működtetésében, ahol megpróbálok tanácsot adni a fiataloknak. A konditeremben is sok időt töltök majd a nagybátyám emlékére, aki kerékpárbalesetben hunyt el.”

„Az élet megy tovább. Alakulhatott volna jobban, de sokkal rosszabbul is. Köszönet mindenkinek, különösen az Internek, amely a továbbiakban is közel áll majd a szívemhez. Egyrészt szomorú vagyok, másfelől azonban boldog, mert minden rendben van velem, és ez a legfontosabb” – tette hozzá a pályafutása során Veronában és a Crotonében is megforduló játékos.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
19 órája

Menedzsere szerint még van esély Balogh Botond klubváltására

Légiósok
2025.09.03. 13:12

A Juventus, a Milan vagy a Napoli zárta legjobban az őrült hajrát?

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 19:35

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11

„StradiVardy” – Jamie Vardy a Cremonesében folytatja

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 10:45

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Höjlund a Napoliban folytatja pályafutását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.01. 20:08

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22
Ezek is érdekelhetik