Serie A: Montella jóslata miatt aggódhatnak Nápolyban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.13. 14:30
Vincenzo Montella szerint a Napoli nyeri meg az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságot, ami nem feltétlenül jó jel a nápolyiaknak, mivel a Fiorentina vezetőedzőjének nem erőssége a tippelés.

„A Juventusnak van a legerősebb csapata a szerkezetét tekintve, ráadásul már hozzászoktak a győzelmekhez, a különbséget azonban a motiváltság jelentheti – nyilatkozta Montella a La Nazione nevű újságnak. – A Roma nagyon kiegyensúlyozott, és most a lelkesedés repíti, míg az Inter bármelyik csapat életét megkeserítheti. Szerintem a Napoli végez az élen, megelőzve a második Juventust és a harmadik Romát, de ne felejtsék, hogy mindig rosszak a megérzéseim…”

A Fiorentina a következő fordulóban a nagy rivális Juventust fogadja.

„Csúnyább futballt próbálunk játszani, mint az előző szezonban, de remélem, cserébe most nyerünk. Tudom, milyen fontos ez a meccs a szurkolóinknak, megpróbálunk örömet szerezni nekik. A híveink szenvedélyesek, ugyanakkor vannak elvárásaik is.”

A Fiorentina a következő fordulóban a nagy rivális Juventust fogadja.

„Csúnyább futballt próbálunk játszani, mint az előző szezonban, de remélem, cserébe most nyerünk. Tudom, milyen fontos ez a meccs a szurkolóinknak, megpróbálunk örömet szerezni nekik. A híveink szenvedélyesek, ugyanakkor vannak elvárásaik is.”

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Menedzsere szerint még van esély Balogh Botond klubváltására

Légiósok
2025.09.03. 13:12

A Juventus, a Milan vagy a Napoli zárta legjobban az őrült hajrát?

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 19:35

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11

„StradiVardy” – Jamie Vardy a Cremonesében folytatja

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 10:45

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Höjlund a Napoliban folytatja pályafutását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.01. 20:08

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22
Ezek is érdekelhetik