Egy félidőnyi futball: a Roma nyerte meg a 139. derbit

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.22. 14:37
null
Balzaretti bombagólt lőtt, a „farkasok” megnyerték a városi derbit (Fotó: Action Images)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 4. fordulójának városi rangadóján a Roma Federico Balzaretti bombájával és Adem Ljajics tizenegyesből szerzett találatával 2–0-s győzelmet aratott a Lazio ellen, így továbbra is hibátlan. 

1. FÉLIDŐ

Aki arra számított, hogy a két ősi rivális egymásnak esik, és egy látványos, helyzetekben bővelkedő mérkőzést hoz a 139. élvonalbeli városi derbi, annak csalódnia kellett, ugyanis ennek a totális ellenkezője valósult meg. Legalábbis az első félidőben.

A Lazio berendezkedett a saját térfelére, még az előretolt ék, Miroslav Klose is a saját térfelén védekezett, amikor a „farkasoknál” volt a labda. A Roma aránylag sokszor eljutott a vendégek tizenhatosáig, ott azonban elfogyott a tudomány, nem találták az ellenszert a jól tömörülő Lazio-védelemre. A „kék sasok” távoli lövésekkel próbáltak veszélyeztetni, az azonban mindent elmond erőfeszítéseikről, hogy legveszélyesebb játékosuknak a balhátvéd, Abdoulay Konko bizonyult...

Az első félidő egyetlen valamirevaló helyzete Gervinho nevéhez fűződött. Az elefántcsontparti támadó a 31. percben Francesco Totti szabadrúgása után fejelt három méterről a kapu mellé.

2. FÉLIDŐ

A folytatásban aztán már rangadóhoz méltó mérkőzést láthatott a nagyérdemű, főleg a Romának köszönhetően, amely megtalálta az ellenszerét a Lazio védelmének, és teljesen megérdemelten szerezte meg a vezetést a 63. percben. Annak ellenére, hogy Castan kis híján a saját kapujába fejelt a játékrész elején.

A „farkasok” balhátvédje, Federico Balzaretti mélységből érkezve előbb a jobb oldali kapufát találta telibe mintegy 10 méterről, fél perccel később azonban már gólt ünnepelhetett. Egy kis szöglet után Totti emelte középre a labdát az alapvonal és a tizenhatos találkozásáról, a hosszún érkező Balzaretti pedig kapásból hatalmas gólt ragasztott a bal alsó sarokba. 1–0

A továbbiakban a Lazio nem tudott újítani, a hazaiak lendületben maradtak, és sorra dolgozták ki az újabb lehetőségeket. Előbb Ljajics, majd Gervinho előtt adódott lehetőség a gólszerzésre, de egyikőjük sem találta el a kaput éles szögből. A 82. percben aztán tíz főre fogyatkozott a Lazio, mert a négy perccel korábban beálló André Diast kiállította a játékvezető. A brazil védő mellett a gólhelyzetben kilépő Totti eltolta a labdát, így csak szabálytalanul tudta megállítani, a bíró pedig hezitálás nélkül felmutatta neki a piros lapot.

A „kék sasok” a hajrában – a lehetőségeikhez képest – kinyíltak, így senkit sem ért váratlanul, hogy a Roma a hosszabbítás perceiben az újabb góllal végleg eldöntötte a három pont sorsát. Ledesma szabálytalankodott a tizenhatoson belül Ljajiccsal szemben, a labda mögé a sértett állt, és higgadtan a bal alsó sarokba helyezett (a Lazio kapusa a másik irányba vetődött). 2–0

A 95. percben Klose még fejelt egy gólt, de lesen volt, így maradt a kétgólos különbség, a Roma továbbra is hibátlan és listavezető, míg a Lazio két győzelemmel és két vereséggel áll.

OLASZORSZÁG, SERIE A
4. FORDULÓ
ROMA–LAZIO 2–0 (0–0)
Róma,
Stadio Olimpico. V: Gianluca Rocchi
ROMA:
De Sanctis – Maicon, Benatia, Leandro Castán, Balzaretti – Pjanic (Taddei, 85.), De Rossi, Strootman – Florenzi (Ljajics, 52.), Totti (Borriello, 92.), Gervinho. Vezetőedző: Rudi Garcia
LAZIO:
Marchetti – Cavanda (Floccari, 72.), Ciani, Cana (Dias, 78.), Konko – Ledesma – Candreva, Á. González, Hernanes (Ederson, 78.), Lulic – Klose. Vezetőedző: Vladimir Petkovic
Gólszerző: Balzaretti (63.), Ljajics (94. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Roma4410–1+912
2. Internazionale43113–1+1210
3. Fiorentina4319–4+510
4. Juventus4318–3+510
5. Napoli339–2+79
6. Livorno42116–3+37
7. Torino42116–5+17
8. Lazio4226–7–16
9. Verona4225–6–16
10. Cagliari41216–7–15
11. Milan31116–5+14
12. Udinese41126–60 4
13. Genoa41125–6–14
14. Chievo41124–8–44
15. Atalanta4133–6–33
16. Bologna4224–8–42
16. Sampdoria4224–8–42
18. Parma4222–6–42
19. Catania4131–7–61
20. Sassuolo441–15–140

PERCRŐL PERCRE

96. perc: A JÁTÉKVEZETŐ VÉGET VETETT A MÉRKŐZÉSNEK! FELEJTHETŐ ELSŐ FÉLIDŐ UTÁN ESEMÉNYDÚS MÁSODIK, A VÉGEREDMÉNY ROMA–LAZIO 2–0!

95. perc: Klose fejelt a kapuba, de lesről, marad a 2–0.

94. perc: Ljajics góljával végérvényesen eldőlt a három pont sorsa! A szerb támadó magabiztosan a bal alsóba helyezett, Marchetti a másik irányba vetődött. 2–0

93. perc: Tizenegyes a Romának! Ledesma rántotta le Ljajicsot a tizenhatoson belül.

92. perc: Balzaretti húzott el a bal oldalon, kiváló középre adását Borriello fejelte kapura, de Marchetti a gólvonalon megkaparintotta a labdát.

92. perc: A harmadik Roma-csere. Totti helyett Borriello a pályán.

90. perc: A játékvezető négy percet hosszabbított.

90. perc: Ederson került nagy helyzetbe, De Rossi mentett. Nagy egyenlítési lehetőség volt!

88. perc: Gervinho lekészítését követően De Rossi életerős lökete jócskán elkerülte a kaput, de az egyik Lazio-védő még hozzáért a labdához.

85. perc: Kényszerű csere a hazaiaknál. Pjanic hagyta el a pályát, helyére Taddei érkezett.

Nincs benne a meccsben, hogy a Lazio kiegyenlítsen. A Roma uralja a meccset, érik a győzelme.

83. perc: Ljajics léc alá tartó szabadrúgását Marchetti szögletre paskolta.

82. perc: Csak írni kellett! Totti hámozta át magát emberén, Dias mellett is eltolta a labdát, de a csereember leütközte. Ám mindezt gólhelyzetben kilépő játékossal szemben tette utolsó emberként, így a játékvezető kiállította. Dias négy percet töltött a pályán.

A két csapat legutóbbi tíz bajnoki meccsén 15 piros lapot mutattak fel a játékvezetők. A nagy számok törvényének értelmében erre ma is megvan az esély.

78. perc: Kettős csere a „kékeknél”: Ciani és Hernanes le, Dias és Ederson be.

77. perc: Gyors Roma-kontratámadás során Gervinho játszotta át magát a Lazio védőin, de kiszorított helyzetből csúnyán mellé bombázott.

76. perc: Sárga lapok terén kiválóan állunk. Strootmannak is kiosztottak egyet Á. González buktatásáért.

73. perc: Totti szabadrúgása után De Rossi fejesét hárította bravúrral Marchetti. A Lazio kapusának az volt a szerencséje, hogy középre tartott a labda.

72. perc: Gervinho viharzott el a jobb szélen, Cana az oldalvonal mentén kegyetlenül felvágta, villant a sárga.

72. perc: Csere a Laziónál. Cavanda le, Floccari be.

Egyelőre nem tudott változtatni játékán a Lazio, nemhogy a helyzetek, de az ötlet is hiányzik a vendégek játékából.

67. perc: Totti kiugratása után Ljajics lőtt éles szögből a jobb kapufa mellé.

A találat előtt fél perccel egyébként Balzarettinek volt egy hasonlóan kiváló lövése, ám akkor még a kapufán csattant a labda, majd Ciani szögletre mentett. A folytatás már ismert.

Az olasz válogatott hátvéd első gólját szerezte a bajnokságban a Roma játékosaként. Az időzítéssel nincs gond.

63. perc: VEZET A ROMA!!! Egy kis szöglet után Tottiék kiválóan játszották meg a sarokban a kettő az egyet, a csapatkapitány az alapvonalról a hosszú oldalra emelte a labdát, érkezett Balzaretti, és kapásból hatalmas gólt ragasztott a bal alsó sarokba. 1–0

60. perc: Szorongat a Roma! Maicon cselezte be magát a tizenhatoson belülre, éles szögből leadott kísérletét blokkolták a Lazio védői.

56. perc: Végre futball! Óriási helyzet a másik oldalon is. Lulic beadása után a hosszú oldalon érkező Klose már nem tudta irányítani a labdát, és térddel a bal kapufa mellé helyezett.

54. perc: Totti szabadrúgása után De Rossi egyedül ugorhatott fel fejelni, és centikkel a jobb kapufa mellé stukkolta a labdát.

53. perc: Cavanda sem hozza le a meccset sárga lap nélkül. Balzarettit buktatta, majd reklamált, ez pedig kiverte a biztosítékot a játékvezetőnél.

52. perc: Cserélt a Roma! Florenzi helyett Ljajics a pályán.

51. perc: Léc! A bal oldalról középre csavart szabadrúgás után Ciani is beleért a labdába, amely Castan fejéről pattant a lécre! Szerencséje volt De Sanctisnak, akinek esélye sem lett volna a hárításra.

50. perc: Maicon is besárgult, miután Lulicot taposta meg.

47. perc: Totti jobb oldalról középre ívelt szabadrúgása után Miralem Pjanic csúsztatott jócskán a kapu mellé.

46. perc: Az első sárga lap a vendégeknél. Lulic rúgott bele Tottiba,

Gianluca Rocchi játékvezető leteremtette Ledesmát, hogy a Lazio játékosai három-négy perccel később érkeztek meg a folytatásra, mint a hazai futballisták. Érdekesség, hogy a bíró azt még megvárta,hogy Marchetti bekösse a cipőjét, azt azonban már nem, hogy felvegye a kesztyűjét.

46. perc: Kezdetét vette a második játékrész!

45. perc: A játékvezető bölcs döntést hozott, amikor lefújta az első félidőt. Kevés helyzet, közepes iram, a szünetben gól nélküli döntetlenre áll a római derbi!

A Roma az ellenfél tizenhatosáig sokszor eljutott már, de ott rendre adós maradt a jó megoldásokkal.

41. perc: Florenzi is besárgult, miután hátulról felvágta Candrevát a Lazio térfelén.

40. perc: A Lazio legaktívabb játékosa, Konko tört ismét előre, majd a kaputól húsz méterre az egyik Roma-védő hatalmas erővel eltalálta a labdával, amely a kapu irányába vágódott, ám De Sanctis könnyedén hárított.

37. perc: Candreva kapott hajszálpontos keresztlabdát a bal oldalon, néhányat tolt a labdán, majd távolról nem találta el a kaput.

35. perc: De Rossi könyökölte le egy fejpárbaj során Ledesmát, jár a sárga lap.

31. perc: Az első nagy helyzet! Totti bal oldalról beívelt szabadrúgása után a hosszú oldalon érkező Gervinho három méterről, senkitől sem zavartatva fejjel célt tévesztett.

28. perc: Egy gyorsan elvégzett szabadrúgás után Álvaro González lőtt 18 méterről a jobb kapufa mellé.

26. perc: Candreva 27 méterről, szabadrúgásból a sorfalt találta telibe, amely aligha állt kilenc méterre.

25. perc: A Lazio szöglete után Florenzi kaparintotta meg a kivágott a labdát, majd egy szép csel után mintegy 90 méterről megpróbálta megtréfálni Marchettit, de nem sikerült neki.

Fogalmazhatunk úgy is, hogy még nem találtak egymáson fogást a csapatok, de a színvonal eddig messze elmarad a várttól.

18. perc: Konko unta meg a tétovázást, és a bal oldalról 20 méterről laposan, erőtlenül mellé lőtt.

Az első tizenöt percben igazi gólszerzési lehetőség egyik csapat előtt sem adódott, a hazai játékosok közül eddig Maicon és Francesco Totti a legaktívabb.

13. perc: A támadásokhoz a jobb oldalon rendre felzárkózó Maicon passzolt vissza De Rossihoz, aki 25 méterről fölé durrantott.

Amikor a Románál van a labda, a Lazio mélyen visszahúzódik, még Miroslav Klose is a saját térfelén védekezik.

9. perc: Marchettinek passzolták haza a labdát, aki nem volt szívbajos, higgadtan elhúzta a labdát Gervinho mellett, de aztán jobb a békesség alapon az oldalvonalon túlra bombázta a labdát.

A Lazio ebben a szezonban eddig hat gólt szerzett a bajnokságban, mind a hatot az első félidőben, míg a Roma már nyolc találatnál jár a második játékrészben – igaz, az elsőben még nem talált be.

3. perc: Konkót ugratták ki a bal oldalon, középre passzolt labdája után a hazai védők szögletre tisztáztak.

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés. A Lazio vezethette az első támadást.

A mérkőzés egyperces gyászszünettel kezdődött egy nemrégiben elhunyt olasz motorcsónak-versenyző tiszteletére.

Élőkép a lelátón, nem hiányozhatnak a pirotechnikai eszközök sem, a pályára pedig megérkeztek a főszereplők.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik