Inter: kölcsönvették a Chelsea fiatal védőjét

Vágólapra másolva!
2013.08.13. 22:15
A 2013–2014-es szezon végéig kölcsönben az Internazionale labdarúgócsapatát erősíti Wallace, a Chelsea brazil utánpótlás-válogatott védője.

A 19 esztendős jobbhátvéd megszerzését 2012 decemberében jelentették be a „kékek”, de a megállapodás értelmében a futballista a szezon végéig, azaz 2013 júniusáig addigi klubjában – egyben nevelőegyesületében –, a Fluminensében szerepelhetett.

Wallace idén nyáron már a Chelsea-vel kezdte meg a felkészülést, pályára is lépett a Singa All-Stars elleni előkészületi mérkőzésen, ám José Mourinho menedzser ebben az idényben még nem számít a játékára, így klubja a kölcsönadás mellett döntött.

A brazil bajnok védő 2014 nyaráig szóló szerződést kötött az Interrel, amelynek színeiben a Cittadella elleni, szombati Olasz Kupa-mérkőzésen mutatkozhat be.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: a Bayern Svájcban, a Real Madrid Ausztriában nyert

Minden más foci
3 órája

Nem a legszebb napjait éli, de vígan lubickol a mercatóban az „Öreg Hölgy”

Olasz labdarúgás
7 órája

Christopher Nkunku visszatérhet az RB Leipzighez

Angol labdarúgás
13 órája

A PSG egyre határozottabban próbál megszabadulni Donnarummától

Francia labdarúgás
16 órája

Benjamin Sesko aláírt a Manchester Unitedhez – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.09. 11:56

A szerb válogatottsági rekorder Dusan Tadics is az arab világba szerződött

Minden más foci
2025.08.09. 11:41

Maguire marad az MU-nál, a Chelsea fiataljait figyeli a Dortmund – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.05. 22:02

A Milantól távozó válogatott csatár az AEK Athénban folytatja

Minden más foci
2025.08.05. 12:18
Ezek is érdekelhetik