Napoli: „Benítez befejezőként számít rám” - Novothny

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.20. 10:13
Egy hete edzőtáborozik Dimaróban a Napoli, a fedélzeten Novothny Somával, akivel a csapat új vezetőedzője, Rafael Benítez is elégedett. A játékosoknak a kemény edzések mellett azért egy kis kikapcsolódásra is jut idejük, elsősorban azoknak, akik extrém sportra vágynak – ahogy arról már beszámoltunk, rafting is szerepelt a programban. A magyar csatár erről, illetve a nyári felkészülésről nyilatkozott a Nemzeti Sportnak.

„Végre kicsit kiélhettem a kalandvágyamat, merthogy egyébként a szerződésem tiltja az extrém sportolást – számolt be az élményeiről a Napoli tizenkilenc éves magyarja, Novothny Soma. – Ezúttal viszont a csapat programjában szerepelt a sziklaugrás és a rafting. Persze nem volt kötelező, de nem hagyhattam ki.”

„Az edzőtábornak egyébként is minden percét élvezem. Rafael Benítezzel több labdás feladatot végzünk és kevesebbet futunk, mint Mazzarrival. Nagyon szerény ember, mindenkivel beszélget, egyformán kezel bennünket. Örülök, ha jó benyomást tettem rá, de nem szeretnék egyelőre foglalkozni vele, inkább bizonyítani akarok. Velem is beszélt, érdeklődött, hogy vagyok, s néhány tanáccsal is ellátott. Mondta, hogy mozogjak be az üres területekre, tíz alkalomból egyszer lépjek vissza, egyébként előre kell futnom. Befejezőként számít rám, ám az csak az edzőtábor végén derül ki, hogy jövőre vagy már az idén” – folytatta a csatár.

A NAPOLI NYÁRI FELKÉSZÜLÉSÉRŐL BŐVEBBEN IS OLVASHAT A NEMZETI SPORT SZOMBATI SZÁMÁBAN! AKÁR DIGITÁLIS FORMÁBAN IS!

 

Legfrissebb hírek

Győzött a Roma, kikapott Bolognában a Napoli, továbbra is nyeretlen és utolsó a Fiorentina

Olasz labdarúgás
6 órája

Mikel Merino duplázott, Prágában is nyert az Arsenal

Bajnokok Ligája
2025.11.04. 20:47

A Napoli örülhet, hogy nem kapott ki a 11-est hibázó Comótól

Olasz labdarúgás
2025.11.01. 20:09

„Az a hely örökre a szívemben marad” – napolis tetoválásáról kérdezték a Juventus új edzőjét

Olasz labdarúgás
2025.11.01. 11:27

Megvan Lookman idénybeli első bajnoki gólja, az Atalanta egy pontot otthon tartott a Milan ellen

Olasz labdarúgás
2025.10.28. 22:45

Nagy áldozattal járt az Inter legyőzése, hónapokra kidőlt Kevin De Bruyne

Olasz labdarúgás
2025.10.27. 13:50

De Bruyne és McTominay is beköszönt: a címvédő Napoli nyerte meg az Inter elleni Serie A-rangadót

Olasz labdarúgás
2025.10.25. 20:04

Görög óriásklub vezetőedzője lett Rafa Benítez

Minden más foci
2025.10.24. 12:03
Ezek is érdekelhetik