Napoli: az elnök tárgyalni készül a Chelsea-vel Cavaniról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.06. 21:38
Aurelio De Laurentiis, a Napoli labdarúgócsapatának elnöke azt nyilatkozta, hogy még csütörtökön tárgyalni fog a Chelsea vezetőivel Edinson Cavani klubváltásáról.

„Ha Cavanit eladjuk, akkor az érte kapott mind a hatvanhárom millió eurót visszaforgatjuk a csapatba. A Chelsea érdeklődik iránta, a következő órákban felhívnak majd. Boldog lennék, ha maradna, de amennyiben távozik, megfelelően pótoljuk – mondta De Laurentiis, aki az erősítési terveikről is ejtett néhány szót. – Hugo Campagnaro távozása után a védelem élvez prioritást, valamint a játékrendszer megváltoztatása. Benítez rendszere igényel egy középpályást, így ebbe a csapatrészbe keresnünk kell egy meghatározó játékost. Szintén szükségünk lesz egy jobb oldali támadóra, és ezen a téren már közel állunk kiszemeltünk megszerzéséhez, de többet nem mondhatok, nehogy feljebb vigyék az árát. Gondolkodunk egy kapus szerződtetésén is, de nem Morgan De Sanctis helyére hoznánk. Tárgyalunk egy fiatallal, aki a második számú kapusunk lehet mögötte. Zuniga pedig Nápolyban marad, nem adom el, még huszonöt millió euróért sem.”De Laurentiis, aki az erősítési terveikről is ejtett néhány szót. – Hugo Campagnaro távozása után a védelem élvez prioritást, valamint a játékrendszer megváltoztatása. Benítez rendszere igényel egy középpályást, így ebbe a csapatrészbe keresnünk kell egy meghatározó játékost. Szintén szükségünk lesz egy jobb oldali támadóra, és ezen a téren már közel állunk kiszemeltünk megszerzéséhez, de többet nem mondhatok, nehogy feljebb vigyék az árát. Gondolkodunk egy kapus szerződtetésén is, de nem Morgan De Sanctis helyére hoznánk. Tárgyalunk egy fiatallal, aki a második számú kapusunk lehet mögötte. Zuniga pedig Nápolyban marad, nem adom el, még huszonöt millió euróért sem.”

A Napoli elnökével kapcsolatban a napokban megjelent egy hír, miszerint külföldön is szeretne magának venni néhány futballcsapatot. Ezt most megerősítette, sőt kifejtette:

„Leendő angol csapatommal az alsóbb osztályokból indulnék el. Szeretném meghonosítani a Napoli modelljét négy különböző országban is: Olaszországon kívül az Egyesült Államokban, Angliában és Brazíliában. Mindezt hat éven belül meg akarom valósítani.”

Legfrissebb hírek

Lukaku hosszú időre kidőlt, csatárt keres a Napoli

Olasz labdarúgás
8 órája

Christopher Nkunku visszatérhet az RB Leipzighez

Angol labdarúgás
2025.08.12. 11:09

A PSG egyre határozottabban próbál megszabadulni Donnarummától

Francia labdarúgás
2025.08.12. 08:27

Európa-bajnok támadóval erősített az Atlético Madrid – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.11. 16:59

De Bruyne-show a Napolinál, győzött a Girona ellen a Serie A címvédője

Olasz labdarúgás
2025.08.09. 21:08

Benjamin Sesko aláírt a Manchester Unitedhez – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.09. 11:56

A szerb válogatottsági rekorder Dusan Tadics is az arab világba szerződött

Minden más foci
2025.08.09. 11:41

Maguire marad az MU-nál, a Chelsea fiataljait figyeli a Dortmund – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.05. 22:02
Ezek is érdekelhetik