Milan: Berlusconi ismét Kakát akarja a Realból

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.05. 12:28
Kaká visszatér! De egyelőre csak az átigazolási piacra és Silvio Berlusconi, az AC Milan elnökének kívánságlistájára.

A Real Madrid 31 esztendős támadója, Kaká olasz lapok értesülései szerint vastaggal szedett név Berlusconi nyári bevásárlólistáján, a lehetséges érkezőkről Massimiliano Allegri vezetőedzővel egyeztettek – miután vasárnap hivatalosan is megegyeztek a közös folytatásról. Berlusconi állítólag arra kérte a szakvezetőt, a 2012–2013-as szezonban favorizált 4-3-3-as játékrendszerről térjen vissza a 4-3-2-1-re, Adriano Galliani sportigazgatót pedig arra, ehhez szerezze vissza a milánói klub korábbi sikerkovácsát, Kakát.miután vasárnap hivatalosan is megegyeztek a közös folytatásról. Berlusconi állítólag arra kérte a szakvezetőt, a 2012–2013-as szezonban favorizált 4-3-3-as játékrendszerről térjen vissza a 4-3-2-1-re, Adriano Galliani sportigazgatót pedig arra, ehhez szerezze vissza a milánói klub korábbi sikerkovácsát, Kakát.

A brazil 2009-ben, hat szezont követően és 67 millió euró ellenében költözött el Milánóból, de finoman szólva sem vált be számára a madridi kaland. Egyetlen idényben sem tudott alapemberré válni a Realnál, képtelen volt visszanyerni aranylabdás formáját, José Mourinho irányítása alatt pedig már-már megalázó mellékszerepre kényszerült. Jelenlegi értékét 16 millió euróra becsülik.

A Milan nem először indítana offenzívát Kaká visszaszerzéséért, legutóbb januárban, de 2012 nyarán is felvetődött a transzfer, az anyagiakról azonban eddig még nem sikerült megegyezni. Érdekes kérdés lehet, hogy mi lesz Kaká sorsa, ha korábbi edzője, a jelenleg a francia PSG együttesét irányító Carlo Ancelotti végül a Real Madrid kispadján köt ki.

Kaká a Milanban hat szezon alatt 270 mérkőzésen 95 gólt szerzett, a Real Madridban négy évadot töltött eddig, és 78 találkozón 21 alkalommal volt eredményes.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai: Ezeket a nagy elvárásokat nem szeretem

Angol labdarúgás
2025.07.26. 17:17

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
2025.07.26. 16:55

Anyám, én nem ilyen lovat akartam! – tényleg tévedésből igazolt a Milan?

Minden más foci
2025.07.26. 12:02

A Premier League-ből igazolt balhátvédet a Milan

Olasz labdarúgás
2025.07.24. 12:10

Az Atalanta 70 millió euróért adta el Szaúd-Arábiába az olasz válogatott támadót – hivatalos

Minden más foci
2025.07.21. 21:48

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Matheus Saldanha: Mintha egy filmben szerepelnék!

Minden más foci
2025.07.15. 10:11

Elbúcsúzott egy lipcsei legenda, Hamburgban folytatja

Német labdarúgás
2025.07.13. 20:42
Ezek is érdekelhetik