Honvéd: az Inter, a Napoli és a Roma is kinézte Bobál Gergelyt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.06. 23:08
null
Bobál Gergely iránt olasz topklubok érdeklődnek (Fotó: Szabó Miklós)
Nem kétség, Novothny Soma jó hírét vitte a magyar labdarúgó-utánpótlásnak Nápolyban: a 18 éves veszprémi csatár 2012 tavaszán került a Veszprém együttesétől az SSC Napoli tartalékcsapatához, és szeptemberre akár az is előfordulhat, hogy megduplázódik a magyar kontingens száma a délolasz klubnál. Helyi lapértesülések szerint a Napoli erősen érdeklődik a Budapest Honvéd 1995-ös születésű támadója, Bobál Gergely iránt.

A IamNapels.it úgy tudja, a Napolin kívül a Genoa, az Inter és az AS Roma együttese is figyeli a 17 éves Bobált, aki a februárban rendezett, olaszországi Viareggio Kupán (U19) hívta fel magára itáliai topklubok figyelmét.

A Bp. Honvéd fiataljai egyedüli magyar csapatként vettek részt a neves utánpótlástornán, ahol csoportjukban a Napoli mögött a második helyen végeztek, egyedül Novothynéktól szenvedtek vereséget (0–2). A Leccét (2–1) és L.I.A.C. New York-ot (8–2) legyőzték, Bobál Gergely a három találkozón öt gólt szerzett, ezzel az Anderlecht végső sikerével zárult torna társgólkirálya lett.

Bobál Gergely (ikertestvérével, Dáviddal együtt) 2012 nyarán a Manchester Citynél szerepelt próbajátékon, ahol jó benyomást tett, a Bp. Honvéd színeiben pedig 2012 május 6-án, a Kaposvár ellen az NB I-ben is bemutatkozhatott.

Legfrissebb hírek

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
5 órája

Lukaku hosszú időre kidőlt, csatárt keres a Napoli

Olasz labdarúgás
8 órája

Nincs már hibátlan csapat a mezőnyben: az Ajka elvette a Honvéd veretlenségét

Labdarúgó NB II
Tegnap, 20:50

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.08.16. 16:47

A Vasastól igazolhat a ZTE, brazil védő a második csapatban

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 09:26

A Honvéd meccse is képernyőre kerül az NB II 5. fordulójában az ETO halasztása miatt

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 21:50

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15

Varga Kevin újra az NB I-ben, aláírta a szerződését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 10:50
Ezek is érdekelhetik