Serie A: a Fiorentina igazolt, a Lazio eladott egy játékost

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.31. 18:51
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Fiorentina szerződtette a Bogdán Ádámot is foglalkoztató Bolton Wanderers spanyol védőjét, Marcos Alonsót, míg a Lazio lejáró szerződésű védője, Modibo Diakité a Sunderlandben folytatja a pályafutását.

Marcos Alonso várható klubváltásáról már korábban beszámoltunk, ám a hivatalos bejelentésre eddig várni kellett. A 22 esztendős szélső védő ebben a szezonban 26 angol másodosztályú bajnokin négy gólt szerzett a Boltonban, a Fiorentina hároméves szerződést kötött vele, az átigazolási díjról azonban nem adtak tájékoztatást a felek.korábban beszámoltunk, ám a hivatalos bejelentésre eddig várni kellett. A 22 esztendős szélső védő ebben a szezonban 26 angol másodosztályú bajnokin négy gólt szerzett a Boltonban, a Fiorentina hároméves szerződést kötött vele, az átigazolási díjról azonban nem adtak tájékoztatást a felek.

A szintén olasz élvonalbeli Lazio játékoskerete eközben egy védővel megfogyatkozott. Az ebben az idényben mindössze egy Olasz Kupa-találkozón pályára lépő Modibo Diakité kontraktusa lejárt a római klubnál, így a Premier League-ben érdekelt Sunderland ingyen szerezte meg. A szenegáli hátvéd a március végén kinevezett menedzser, Paolo Di Canio első jelentősebb igazolása.

Legfrissebb hírek

Jonathan Tah a Bayern Münchennél folytatja – hivatalos

Német labdarúgás
5 órája

Zaniolo elismerte, hogy elvesztette a fejét az öltözőben

Olasz labdarúgás
Tegnap, 12:52

Ütött vagy nem ütött az öltözőben? Folytatódik Zaniolo és a Roma csatája

Olasz labdarúgás
2025.05.27. 11:22

Nagy csattanó a Wembleyben: a 95. percben a 19 éves csereember a Premier League-be rúgta a Sunderlandet!

Angol labdarúgás
2025.05.24. 18:16

A FourFourTwo szerint a Liverpool részéről pénzkidobás lenne Wirtz szerződtetése

Angol labdarúgás
2025.05.22. 12:24

Újabb lipcsei játékos került a Liverpool célpontjai közé – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.21. 10:21

Dráma a Championshipben: 122. perces góllal jutott be a Sunderland a rájátszás döntőjébe

Angol labdarúgás
2025.05.13. 23:41

Véget vetett a Roma veretlenségének, biztosan dobogós és BL-induló az Atalanta

Olasz labdarúgás
2025.05.12. 22:40
Ezek is érdekelhetik