Napoli: Mazzarri négy szezon után feláll a kispadról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.20. 08:59
null
Mazzarri négy szezon után <br />búcsút intett a Napolinak (Fotó: Reuters, archív)
Walter Mazzarri távozik az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Napolitól – közölte a klub hivatalos honlapján. Az 51 éves vezetőedző négy szezon után lemond, döntését a vasárnapi, Roma elleni idegenbeli vesztes (1–2) bajnoki után jelentette be.

Mazzarri a Roma ellen elveszített szezonzáró bajnoki után jelezte: távozik a Napolitól négy szezon után.

„Nem leszek a Napoli trénere a következő idényben – nyilatkozta a RAI televíziós csatornának Walter Mazzarri. – Azt hiszem, kihoztam a játékosokból a maximumot. Négy fantasztikus szezonon vagyok túl, köszönöm mindenkinek, aki támogatott. A Napoli nagyszerű klub, azért távozom, mert új kihívásokra van szükségem, ahogy a játékosoknak is."

Mazzarri játékosként megfordult többek között a Fiorentinában, a Cagliariban és az Empoliban is. Edzőként korábban irányította a Regginát és a Sampdoriát is. A Napolival trénerként Olasz Kupát nyert a 2011–2012-es idényben, a tegnap záruló bajnokságban ezüstérmes lett.

„Már jó ideje meghoztam ezt a döntést – folytatta Mazzarri. – Úgy vélem, a Napolinál elértem, amit el lehetett, itt az ideje a váltásnak. Fabio Capello azt mondta egyszer, hogy Olaszországban egy edző nem maradhat négy-öt évnél többet egy klubnál. Azt hiszem, a játékosoknak is új impulzusra van szükségük."

Az olasz sajtó találgatja, Mazzarri hol folytatja pályafutását. A legfrissebb információ az, hogy az Inter vezetőedzője lesz, a csalódást keltő idényt záró milánóiaknál Andrea Stramaccionit válthatja.

Legfrissebb hírek

„Kevin király megérkezett!” – a Napoli bejelentette De Bruyne szerződtetését

Olasz labdarúgás
2025.06.12. 17:03

Távozott Balogh Botondéktól az Interhez tartó vezetőedző

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 12:56

Reijnders aláírt, hamarosan bejelenti a Man. City – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.06.09. 12:40

Patrick Vieira hosszabbított a Genoával – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 12:17

Balogh Botondék a Juventusszal kezdenek az új bajnoki idényben

Olasz labdarúgás
2025.06.06. 19:21

Simone Inzaghi távozik az Intertől – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.03. 19:09

Újra Massimiliano Allegri lett a Milan vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.05.30. 12:04

Közel a megegyezés, Allegri visszatér Milánóba – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.05.29. 16:33
Ezek is érdekelhetik