AC Milan: akciós áron vinnék Fabregast - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.03. 12:52
null
Fabregasnak 2016-ig van érvényes szerződése a Barcelonával (Fotó: Reuters)
A katalán sport.es értesülései szerint az olasz AC Milan labdarúgócsapata jutányos áron szeretné megszerezni a spanyol Barcelona klasszisát, Cesc Fabregast.

 

A középpályás az Arsenal kulcsembereként nagy reménnyel tért vissza nevelő egyesületéhez, válogatottbeli honfitársaihoz és gyerekkori barátaihoz, de az eltelt két szezon során nem sikerült állandó lehetőséghez jutnia a kezdőben, és így korábbi meghatározó szerepe is eltűnőben. Pedig a képességei alapján erre lenne hivatott...

Ebből a helyzetből próbálna meg magának előnyt kovácsolni a Milan, ahol a középpálya erősítése lenne Fabregas feladata, nem mellékesen pedig rutinjával olyan vezérfeladatot töltene be a keretben, mint korábban Andrea Pirlo.

Fabregas szerződése 2016-ig érvényes, igen mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak a kérőnek, aki szerződtetni kívánja. Más kérdés azonban, ha a játékos is úgy dönt: szívesebben menne, mint maradna. Mint tette azt Arsenal-légiósként, bár hasonló mehetnékje most éppen nincs, legalábbis erről még nem nyilatkozott.

A középpályást 30 millió fontért szerződtették a katalánok, értékét a transfermarkt.de 48.5 millió fontra teszi. Milánóban még spekulálnak Neymer esetleges barcelonai érkezésével, amely további anyagi erőforrásokat emészt fel a spanyoloknál, nem mellékesen pedig újabb játékos veszi el a levegőt és a játéklehetőséget a sokszor támadóként foglalkoztatott Fabregas elől.

Apró szépséghiba az elgondolásban, hogy – amint arról korábban már beszámoltuk – az Arsenal is szívesen visszaigazolná a játékost, és annak idején opciós továbbértékesíti joggal adta őt el a spanyoloknak. Tehát amennyiben a milánóiak akciós árat tudnak kiharcolni, arról még a londoniaknak is véleményt kell formálniuk.

Legfrissebb hírek

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
20 órája

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

A Juventus, a Milan vagy a Napoli zárta legjobban az őrült hajrát?

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 19:35

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

A Liverpool új angol csúcsért szerződtette Alexander Isakot – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 22:36
Ezek is érdekelhetik