Olasz Kupa: Strama szerint a Roma megérdemelten döntős

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.18. 11:14
Andrea Stramaccioni, az Internazionale labdarúgócsapatának vezetőedzője a Romával szembeni Olasz Kupa-búcsú után elmondta, megérdemelt volt a két meccs alapján a fővárosiak döntőbe jutása.

„Csak az elismerés hangján lehet szólni játékosaimról, akik mindent beleadtak. Kiváló első félidőt produkáltunk, Tommaso Rocchi révén könnyen megduplázhattuk volna előnyünket. A második játékrészben a Roma feljött, mi pedig visszaestünk. Azt sajnálom, hogy egy kontrából kaptunk gólt, amikor a védelmünk rendezetlen volt” – mondta Stramaccioni a 3–2-re elveszített elődöntő visszavágóját követően.

Az Inter tehát az Európa-liga után búcsúzott az Olasz Kupától is, míg a bajnokságban csak a hetedik helyen áll. Stramaccioni nem akart beszélni a saját jövőjéről.

„Nem akarok saját magamról beszélni, sokkal inkább a csapatról. Ez egy nehéz periódus a számunkra, mert ugyan Ricky Alvarez és Juan Jesus visszatért, de Esteban Cambiasso megsérült a bemelegítés alatt. A két meccs alapján megérdemelt a Roma továbbjutása, ezért játékosait is megilleti az elismerés. Köszönöm a szurkolóknak, hogy végig biztattak minket” – zárta mondandóját az Inter szakvezetője.

Legfrissebb hírek

Bonny korai gólja döntött, az Inter mindhárom pontot elvitte a Stadio Olimpicóból

Olasz labdarúgás
2025.10.18. 22:55

Kiütés: az Inter vette el az újonc Cremonese veretlenségét a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.10.04. 20:00

A Bayern München 35 perc alatt lerendezte a meccsét, az Inter szintén simán nyert a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 22:51

A Genoa és a Torino is továbbjutott az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2025.09.25. 22:56

Nagy Ádám csapata kétszer egyenlített Parmában, mégis kiesett az Olasz Kupából

Olasz labdarúgás
2025.09.24. 19:20

A Milan egykapuzva ejtette ki a Leccét az Olasz Kupából

Olasz labdarúgás
2025.09.23. 22:55

A második félidőben felőrölte ellenfelét a Cagliari az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2025.09.23. 20:25

Az AC Milan és az Inter megállapodást kötött az új stadionról

Olasz labdarúgás
2025.09.23. 16:56
Ezek is érdekelhetik