Inter: Moratti megerősítette, Stramaccioni jövőre is marad

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.22. 17:51
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-egyesület, az Internazionale tulajdonos-elnöke, Massimo Moratti bejelentette, hogy a következő idényben is Andrea Stramaccioni lesz a gárda edzője.

A tekintélyes Gazzetta dello Sport a múlt héten még arról írt, hogy a Roma elleni kupakudarc miatt a fiatal szakembert mindenképpen kirúgják a bajnokság végén, maga Moratti is elismerte, hogy több neves edzővel tárgyalt, például José Mourinhóval. Az elnök most olajcége irodájában egy interjúban elmondta, hogy nem lesz változás csapata kispadján.Roma elleni kupakudarc miatt a fiatal szakembert mindenképpen kirúgják a bajnokság végén, maga Moratti is elismerte, hogy több neves edzővel tárgyalt, például José Mourinhóval. Az elnök most olajcége irodájában egy interjúban elmondta, hogy nem lesz változás csapata kispadján.

„A projekt ismét Stramaccionival indul – idézi Morattit a Sky Sport Italia. – Mindig azt kérdezik tőlem, hogy marad-e az edző, és erre mindig igennel felelek, így most is. Nem egyszerű tervet készíteni egy számítógépen, ha az vírusos, azaz nem egyszerű ennyi sérüléssel bajlódni. De mi már a következő idényen gondolkodunk, hogy az jól menjen majd."

Az újságírók rákérdeztek konkrétan Roberto Mancinire is, akiről az elnök elárulta, hogy anno önként távozott, ezért kerestek helyére új edzőt, ezért fordultak akkor José Mourinhóhoz. Az elnök ügyesen kibújt a válasszal a kérdés lényege alól, hiszen alighanem azért vetődött fel Mancini neve Milánóban, mert kifelé áll a rúgja a Manchester Citytől.

Kitért Moratti a sportigazgató Marco Brancára is: az egykori remek támadó ugyanis sok kritikát kapott a szurkolóktól.

„Az emberek mindig bűnbakokat keresnek, most benne vélték ezt megtalálni. Néha a kívülállók nem értik, mi miért történik".

Nagy kérdés, hogyan fogadják majd a szurkolók Stramaccioni szerződés-hosszabbításának hírét: a fiatal mester ugyan általánosságban véve népszerűségnek örvend, de mindez azt is jelentheti, hogy a nyáron sem igazol nagy neveket a klub, igazi klasszisokra ezúttal nem lesz pénz.

Legfrissebb hírek

Manuel Neuer minden bizonnyal kihagyja a Bayern Inter elleni visszavágóját is

Bajnokok Ligája
17 órája

Serie A: a Napoli simán győzött az Empoli ellen, és tovább üldözi az Intert

Olasz labdarúgás
2025.04.14. 22:40

Tizenegy év után térhet vissza Milánóba Massimiliano Allegri – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.04.14. 12:56

Ismét működött a Grosso-mágia, a Sassuolo azonnal visszajutott a Serie A-ba

Olasz labdarúgás
2025.04.14. 10:46

Ranieri örül, hogy sosem kapott ki római derbin

Olasz labdarúgás
2025.04.14. 09:17

Serie A: hatalmas iram, tömény izgalom, két gól – döntetlennel zárult a római derbi

Olasz labdarúgás
2025.04.13. 22:39

Az Atalanta három vereség után nyert újra

Olasz labdarúgás
2025.04.13. 14:27

Nem akármilyen gólokkal nyert a Juventus a Lecce ellen

Olasz labdarúgás
2025.04.12. 22:52
Ezek is érdekelhetik