Milan: Néhány idióta miatt nem fogok távozni - Boateng

Vágólapra másolva!
2013.04.26. 16:12
Kevin-Prince Boateng, a Milan labdarúgócsapatának középpályása a La Gazzetta dello Sportnak beszélt jelenlegi helyzetéről Olaszországban, és elmondta: az ellene irányuló, ismétlődő rasszista megnyilvánulások miatt korábban gondolt arra, hogy távozzon, de most már jól érzi magát Milánóban.

„Nem tagadom, voltak olyan pillanatai a pályafutásomnak, amikor úgy érzetem, hogy nem bírom tovább, és távozni akarok Olaszországból, de rájöttem, hogy négy-öt idióta jelenléte még nem ok arra, hogy máshova igazoljak” – mondta Boateng.

Mint ismert, 2013 januárjában a Pro Patria elleni összecsapáson a szurkolók kifütyülték, és rasszista kiabálásokkal igyekeztek megzavarni Boatenget, aki az egyik támadásnál felkapta a labdát, és a szurkolók irányába lőtte, majd levonult a pályáról. A legutóbbi fordulóban a Juventus elleni 1–0-s vereség alkalmával megismétlődött az eset, a „zebrák" szélsőséges drukkerei is kikezdték Boatenget.

„Szomorú és érthetetlen, hogy napjainkban még mindig jelen van a rasszizmus, de most már nem foglalkozom ezzel, jól érzem magam Milánóban. Ez az otthonom, még sokáig itt akarok maradni” – tette hozzá a ghánai középpályás.

Legfrissebb hírek

Újra Massimiliano Allegri lett a Milan vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
22 órája

Bejelentette Conceicao távozását a Milan – felkészül Allegri?

Olasz labdarúgás
2025.05.29. 22:02

Megújította sikeredzője szerződését a Bologna – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.05.29. 17:29

Közel a megegyezés, Allegri visszatér Milánóba – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.05.29. 16:33

„Már villát is vett a városban” – a Napoli elnöke De Bruyne szerződtetéséről

Olasz labdarúgás
2025.05.26. 20:55

Fordulatos meccsen nyert Velencében a Juventus, így ő indulhat a BL-ben

Olasz labdarúgás
2025.05.25. 23:00

Nyert a Milan, de ez aligha csillapítja a nagyot akciózó ultrák dühét

Olasz labdarúgás
2025.05.24. 22:54

Conte: Nagyon nehéz Nápolyban trófeákat nyerni, de ezek a játékosok három év alatt kétszer is megcsinálták

Olasz labdarúgás
2025.05.24. 09:55
Ezek is érdekelhetik