Inter: egy jelenlegi és egy korábbi barcás támadó érkezhet

Vágólapra másolva!
2013.03.16. 12:02
null
Alexis Sánchez az Inter színeiben térhet vissza a Serie A-ba (Fotó: Reuters)
A La Gazzetta dello Sport értesülése szerint az Internazionale labdarúgócsapata előrehaladott tárgyalásokat folytat a Barcelonával Alexis Sánchez megvételéről. A milánóiak a katalánok egy korábbi játékosát is kiszemelték Mauro Icardi személyében, akiről állítólag már meg is egyeztek a Sampdoriával.

Alexis Sánchez az utóbbi időben egyre kevésbé élvezi a bizalmat Barcelonában, az Inter ezt kihasználva viheti vissza a Serie A-ba – ahol az Udinese színeiben már korábban letette névjegyét. A chilei támadóért a Juventus is érdeklődik, de a Gazzetta szerint az Inter ennél már jóval előrébb tart, ráadásul nemcsak Sánchezt, hanem Martín Montoyát és Alex Songot is vinné a Barcából.

Szintén olasz lapok szellőztették meg a hírt, hogy a fekete-kékek már megegyeztek a Sampdoriával az exbarcelonás Mauro Icardi átigazolásáról, sőt állítólag már arra az esetre is bebiztosították magukat, ha a szezonból hátra lévő időben az argentin csatár megsérülne.

Legfrissebb hírek

„Még hiányzott belőlünk egy kis frissesség” – Xabi Alonso a Real Madrid első bajnoki győzelméről

Spanyol labdarúgás
4 órája

Mbappé gólja döntött, Xabi Alonso győzelemmel debütált a La Ligában a Real Madrid élén

Spanyol labdarúgás
14 órája

Kihagyja a bajnoki rajtot a Milan sztárja

Olasz labdarúgás
22 órája

Weisz Árpád a legsikeresebb edzők között a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
Tegnap, 13:34

A Real Madrid klasszisa már tudja, miért nem tanácsos a lakásban focizni – videó

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 13:14

La Liga: kiállt a Mallorca mellett Xabi Alonso

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 11:23

Nem született döntés a zöld-fehér rangadón, az Elche bravúrponttal tért vissza a La Ligába

Spanyol labdarúgás
2025.08.18. 23:05

A Nagy Ádámmal felálló Spezia tizenegyespárbajban jutott tovább az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2025.08.18. 20:44
Ezek is érdekelhetik