Inter: Dzsudzsák helyett Robben lehet a nyári kiszemelt

Vágólapra másolva!
2013.03.25. 19:03
A német Bild értesülései szerint az Internazionale labdarúgócsapata kész rá, hogy a nyáron ajánlatot tegyen Arjen Robbenért a Bayern Münchennek. A holland szélsőt 2015-ig köti a kontraktusa a bajor klubhoz, ám az Inter mellett állítólag a Galatasaray is szemet vetett rá.

A La Gazzetta dello Sport arról ír, hogy a milánóiak mindenképp szeretnének egy topjátékossal erősíteni a következő idényre, és Alexis Sánchez mellett Robben megszerzési kísérlete tűnik most a leginkább forró témának.

Németországi információk szerint az Inter 18 millió eurót sem sajnálna a 29 éves szélsőért, akinek az árát tovább srófolhatja a Galatasaray érdeklődése.

Robben 2009-ben 24 millió euróért került a Real Madridtól a Bayern Münchenhez, amellyel két Bajnokok Ligája-döntőt is játszott, ebben a szezonban azonban sérülés miatt jelentősen csökkent a játékideje, így nem elképzelhetetlen, hogy a Bayern túladna rajta.

Az Inter a téli átigazolási időszakban megkísérelte megszerezni Dzsudzsák Balázst is, ám mint menedzsere, Vörösbaranyi József utóbb elmondta, néhány apró részleten elbukott a klubváltás. Az Inter és a Robben „formálódó kapcsolata” vélhetően Dzsudzsák esetleges Milánóba igazolásának esélyeit is csökkenthetik.

Legfrissebb hírek

Ez nagyot szólna: Raúl is jelölt a Leverkusen kispadjára – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.03. 10:20

BL-győztes csapattársat kapott Sallai Roland a Galatánál – hivatalos

Minden más foci
2025.09.02. 23:01

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11

Nézőcsúcsot dönt a Bayern München–Leverkusen női rangadó

Német labdarúgás
2025.09.01. 21:37

Xavi válthatja a kirúgott Ten Hagot a Leverkusen kispadján – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.01. 15:56

Sallai gólpasszt adott, a Galatasaray legyőzte Mocsiékat

Légiósok
2025.08.30. 22:36

Nem borult a papírforma Augsburgban, ötgólos meccsen nyert a Bayern

Német labdarúgás
2025.08.30. 20:39

Váratlan fordulat, mégsem lesz a Bayern játékosa Nicolas Jackson?

Német labdarúgás
2025.08.30. 18:20
Ezek is érdekelhetik