Balotelli- és Cavani-gólok, Milan- és Napoli-siker

Vágólapra másolva!
2013.03.17. 17:13
null
Mario Balotelli tizenegyesből szerzett vezetést a Milannak (Fotó: Action Images)
A Serie A 29. fordulójában vasárnap délután a 2. helyen álló Napoli és a 3. Milan is pályára lépett. Előbbi, a hat bajnoki óta először eredményes Édinson Cavani két góljának is köszönhetően 3–2-re nyert az Atalanta ellen, míg a Palermo ellen 2–0-ra nyerő Milanban Mario Balotelli szerzett két gólt.

Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 29. fordulója tegnap két mérkőzéssel kezdődött (Catania–Udinese 3–1; Bologna–Juventus 0–2), majd vasárnap kora délután a Siena–Cagliari (0–0) találkozóval folytatódott, 15 órától pedig újabb négy meccset rendeztek, ugyanakkor az is eldőlt, hogy az esti három találkozó közül a Sampdoria–Inter mérkőzést a genovai havazás miatt nem rendezik meg.

BALOTELLI GÓLJAIVAL MILAN-GYŐZELEM

A forduló egyik nagy kérdése az volt, hogy a Milan kedd óta kiheverte-e a bareclonai 4–0-s BL-vereséget, illetve kiesést. A milánóiak szerencséjére a mai ellenfél az olasz élvonal leggyengébb formában lévő csapata, az előző 14 meccsén nyeretlen, ebből hétszer vereséget szenvedő, a Pescarával azonos pontszámmal sereghajtó Palermo volt.

A hazaiak nem kezdtek különösen nagy iramban, de a vendégek így is „gondoskodtak” arról, hogy már a 8. percben megszerezhesse a vezetést a Milan. Salvatora Aronica a tizenhatoson belül megrángatta Mario Balotellit, aki higgadtan értékesítette a megítélt büntetőt (Stefano Sorrentino hiába érezte az irányt, a csatár a jobb alsóba lőtt). Ez volt a télen igazolt támadó hatodik gólja a Milanban, ebből hármat szerzett tizenegyesből (1–0).

Aronica a 24. percben valamit jóvátett korábbi hibájából, amikor belelépett a jó csel után helyzetbe kerülő Stephan El Shaarawy lövésébe.

Fél óra elteltével nagyot fordulhatott volna az addig kényelmes tempóban, enyhe Milan-fölény mellett folyó mérkőzés, amikor Cristian Zapata kézzel állított meg egy vendégindítást, amiért ki is állíthatták volna, de végül megúszta sárga lappal. Ennek ellenére a szünet előtt volt azért egy helyzete a Palermónak is: Josip Ilicic lapos lövését Christian Abbiati védte.

A második félidő elején újra hasonlóan alakult a forgatókönyv, bár Ilicic újabb lövésénél már nem kellett akkorát tornásznia Abbiatinak.

A Milan a második félidőben is kényelmesen őrizte előnyét, majd a 66. percben Balotelli végleg eldöntötte a meccset. A csatár a védők szerencsétlenkedését kihasználva három lépésről passzolta a kapuba a Niang beadása után Sorrentino kapusról kipattanó labdát. Ezzel hat bajnoki meccsen hét gól Balotelli mérlege a Milanban (2–0).

CAVANI MEGTÖTRE A JEGET – NYERT A NAPOLI

A február kezdete óta hullámvölgybe került, időközben az Európa-ligától búcsúzott Napolinak égető szüksége volt a pontokra a kiesés elől – főleg az utóbbi fordulókban – sikeresen menekülő, a fordulót megelőzően 14. helyen álló Atalanta ellen, hiszen a Juventus szombati győzelmével már 12 pontra nőtt a nápolyiak hátránya a listavezető torinóiakkal szemben.

Ennek megfelelően kezdődött a mérkőzés, a Napoli nekirontott ellenfelének, s Juan Zuniga révén már a 3. percben büntetőt harcolt ki, melyet Edinson Cavani lőtt a kapu bal alsó sarkába (1–0). Cavani jó ideje adós volt a góllal a San Paolo közönségének, az előző fordulóban, a Chievo ellen büntetőt hibázó uruguayi csatár nyolc tétmérkőzést követően talált ismét a hálóba. Érdekesség, hogy ezen a nyolc találkozón a Napoli mindössze egyszer nyert és négyszer döntetlent játszott, miközben csak négy gólt szerzett.

A vezetés megszerzését követően tovább rohamozott a hazai csapat, de újabb gólt nem sikerült szereznie. Azaz mégis, apró szépséghiba, hogy Paolo Cannavaro a jobb oldali vendégkontra végén, egy balszerencsés labdaérintéssel a saját kapujába talált be, ezzel egyenlített az Atalanta 31. percben. Öngól (1–1). Nem sokkal később, Carlos Carmona révén a bergamói együttes közel állt a fordításhoz, a chilei középpályás szabadrúgása a keresztlécről pattant ki, így a szünetre maradt az 1–1-es állás.

A második játékrészben szinte az első percektől a kapuja elé szögezte ellenfelét a Napoli, de Cavani és – a Gökhan Inlert helyettesítő – Blerim Dzemaili is hibázott nagy helyzetben. Cavani aztán újra előnyhöz juttatta a nápolyiakat (2–1), a gólpasszt ezúttal Goran Pandev neve mellé írhattuk fel.

De az Atalanta ezután sem adta fel, sőt, a korábban a Napolinál is megfordult Germán Denis révén másodszor (és ismét egy kontra végén) egyenlített (2–2).

Azonban a fordulatok itt még nem értek véget, a gólpassza után a macedóni válogatott Pandev is feliratkozott a gólszerzők közé: egy tisztára kijátszott támadás végén négy méterről passzolt a kiszolgáltatott Andrea Consigli kapujába szűk tíz perccel a mérkőzés lefújása előtt (3–2).

Győzelmével a Napoli visszaállította kilencpontos hátrányát az éllovas Juventus mögött, és maradt a második helyen, a harmadik Milannal szemben megőrizte kétpontos előnyét.

A TÖBBI MÉRKŐZÉSEN

A dobogóért küzdő Fiorentina a kiesés elől menekülő Genoával találkozott, Tőzsér Dániel helyet kapott a vendégek kezdőcsapatában. A Napoli–Atalanta találkozóhoz hasonlóan izgalmas mérkőzés első félidejében a firenzeiek megszállták a főként a védekezésre összpontosító Genoa térfelét, és Alberto Aquilani révén a vezetést is megszerezték a 33. percben.

Davide Ballardini, a Genoa vezetőedzője a szünetben kettőt is cserélt, Tőzsért is lekapta a pályáról, a magyar középpályás az első félidőben 64 százalékkal passzolt, 26 labdaérintése volt, lövése, szabálytalansága és szerelése nem.

Az 58. percben Daniele Portanova góljával egyenlített a Genoa (1–1), négy perccel később – Juan Cuadrado révén – már újra a Fiorentina vezetett (2–1), de a csereként beállt Bosko Jankovics gólpassza után Luca Antonelli ismét egyenlített a Genoának (2–2). A vendégek sorsát végül egy öngól pecsételte meg, a 73. percben csereként beállt Mattia Cassani talált be saját csapata kapujába (3–2).

A Palermo mellett szintén biztos kiesőként elkönyvelt Pescara csapata hazai környezetben szenvedett kétgólos vereséget a Chievo együttesétől, a veronaiak találatait Adrian Stoian és Cyril Théréau szerezte a 88., illetve a 92. percben. A Pescara sorozatban ötödször kapott ki, ezzel maradt a Palermóval azonos pontszámmal a tabella végén, a Chievo győzelmével felzárkózott a 14. helyre, közvetlenül a szintén 35 pontos Cagliari és Bologna mögé.

OLASZORSZÁG, SERIE A
29. FORDULÓ
Napoli–Atalanta 3–2 (Cavani 4. – 11-esből, 65., Pandev 82., ill. P. Cannavaro 31. – öngól, Denis 73.)
Pescara–Chievo 0–2 (Stoian 88., Théréau 90.)
Fiorentina–Genoa 3–2 (Aquilani 33., Cuadrado 62., Cassani – öngól 77., ill. Portanova 58., Antonelli 69.)
Milan–Palermo 2–0 (Balotelli 8. – 11-esből, 66.)
KORÁBBAN
Siena–Cagliari 0–0
Bologna–Juventus 0–2 (Vucsinics 62., Marchisio 74.)
Catania–Udinese 3–1 (A. Gomez 49., 67., Lodi 71., ill. Muriel 81.)

KÉSŐBB
20.45:
Torino–Lazio
20.45: Roma–Parma (Tv: Sportklub)
A Sampdoria–Internazionale mérkőzés a havazás miatt elmarad.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Juventus 29 20 5 4 57–18 +39 65
2. Napoli 29 16 8 5 50–26 +24 56
3. Milan 29 16 6 7 52–32 +20 54
4. Fiorentina 29 15 6 8 53–35 +18 51
5. Lazio 28 14 5 9 37–34 +3 47
6. Internazionale 28 14 5 9 44–37 +7 47
7. Catania 29 13 6 10 39–36 +3 45
8. Roma 28 13 5 10 58–49 +9 44
9. Udinese 29 10 11 8 38–38 0 41
10. Parma 28 9 8 11 36–37 –1 35
11. Chievo 29 10 5 14 31–44 –13 35
12. Cagliari 29 9 8 12 35–47 –12 35
13. Sampdoria* 28 10 6 12 35–33 +2 35
14. Bologna 29 10 5 14 38–38 0 35
15. Atalanta* 29 10 5 14 30–42 –12 33
16. Torino* 28 7 12 9 33–36 –3 32
17. Genoa 29 6 8 15 29–45 –16 26
18. Siena* 29 8 7 14 29–40 –11 25
19. Pescara 29 6 3 20 21–58 –37 21
20. Palermo 29 3 12 14 23–43 –20 21

*A Sampdoriától és a Torinótól 1-1, az Atalantától 2, a Sienától 6 pont levonva.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik