Inter: Carew sorsáról a tesztelés után jövő héten döntenek

Vágólapra másolva!
2013.02.27. 14:48
Andrea Stramaccionit, az Internazionale labdarúgócsapatának vezetőedzőjét nem lepte meg, hogy a klub vezetősége szerződtetni kívánja John Carew-t, a norvég válogatott korábbi támadóját. Az edző elmondta, a csatár egyelőre próbajátékon van, és a jövő héten döntenek arról, hogy szerződtetik-e a játékost.

„Diego Milito sérülése után a klub utánanézett, hogy van-e olyan típusú játékos, aki illeszkedik az együttesbe. Természetesen jelenleg csak szabadon igazolható játékosokkal tárgyalhatunk, így a lehetőségeink korlátozottak. A vezetőink szerint Carew megfelelő adottságú labdarúgó, most próbajátékon szerepel nálunk, majd eldöntjük, hogy szerződtetjük-e vagy sem. Ez teljesen normális procedúra más országokban is” – magyarázta Stramaccioni.

Carew kedden érkezett a milánóiakhoz, és az olasz sajtó ugyan arról számolt be, hogy a nyár óta csapat nélkül lévő, 33 éves norvég akár már a délután folyamán alá is írhat, erre végül nem került sor.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
1 órája

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
9 órája

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
Tegnap, 15:40

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25

Vb-selejtező: a brazilok sztárja elhányta magát a pályán – videó

Foci vb 2026
2025.09.05. 08:29

Vb 2026: Salvador egy lépéssel közelebb a tornához

Foci vb 2026
2025.09.05. 07:50

U19-es válogatott: vereség a portugáloktól a Vilotic-kupa első meccsén

Utánpótlássport
2025.09.04. 19:29

Nincs több kérdés, Donnarumma a Man. City új kapusa – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.02. 11:23
Ezek is érdekelhetik