Inter: Javier Zanetti két kupasikerben gondolkodik

Vágólapra másolva!
2013.01.17. 18:33
Két trófea megszerzésében bízik Javier Zanetti, az olasz Internazionale labdarúgócsapatának sokat megélt és tapasztalt argentin kapitánya. A rutinos játékos szerint az Olasz Kupában, valamint az Európa-ligában is képesek eljutni a végjátékig, sőt ott akár győzhetnek.

„Meg akarjuk nyerni az Olasz Kupát és az Európa-ligát, no és persze minél előkelőbb helyen végeznénk a bajnokságban – nyilatkozta a Zanetti Telelombardiának. – Tudjuk, hogy képesek vagyunk erre. A nyáron jól sikerültek az erősítéseink, és előre tudtunk lépni. A többfrontos helytállás miatt csökkent ugyan a teljesítményünk, különösen a Juventus elleni győzelmet követően kerültünk kisebb hullámvölgybe, de mostanra már sikerült kiegyenesednünk.”Zanetti Telelombardiának. – Tudjuk, hogy képesek vagyunk erre. A nyáron jól sikerültek az erősítéseink, és előre tudtunk lépni. A többfrontos helytállás miatt csökkent ugyan a teljesítményünk, különösen a Juventus elleni győzelmet követően kerültünk kisebb hullámvölgybe, de mostanra már sikerült kiegyenesednünk.”

Az Inter az El-ben a nyolcaddöntőért a romániai CFR Clujjal találkozik, míg a honi kupa elődöntőjében a Romával kell megmérkőznie. Utóbbi speciel következő bajnoki ellenfele lesz egyben vasárnap. Az Inter a negyedik helyen áll a Serie A tabelláján, hétpontos hátrányban a listavezető Juventus mögött, de csak két pontra a harmadik Napolitól.

Legfrissebb hírek

A Parma Balogh Botond nélkül jutott tovább az Olasz Kupában; könnyedén ment tovább a Milan

Olasz labdarúgás
14 órája

Morata bemutatkozott, fordítással továbbjutott a Como az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2025.08.16. 20:33

Zalazar duplájával rendezte le a Braga a CFR-t; történelmet írt a finn bajnokcsapat

Európa-liga
2025.08.14. 23:00

Felkészülés: a Bayern Svájcban, a Real Madrid Ausztriában nyert

Minden más foci
2025.08.12. 20:46

Az El-kizárás után közleményt adott ki a Crystal Palace

Angol labdarúgás
2025.08.12. 15:24

Európa-bajnok támadóval erősített az Atlético Madrid – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.11. 16:59

Döntött a CAS: nem indulhat az Európa-ligában a Crystal Palace!

Angol labdarúgás
2025.08.11. 12:47

De Bruyne-show a Napolinál, győzött a Girona ellen a Serie A címvédője

Olasz labdarúgás
2025.08.09. 21:08
Ezek is érdekelhetik