Inter: 14 millió euróért érkezhet a marokkói középpályás

Vágólapra másolva!
2013.01.23. 14:17
A francia bajnoki címvédő Montpellier elnöke, Louis Nicollin hivatalosan közölte, hogy a klub elfogadta az olasz Inter 14 millió eurós ajánlatát a marokkói válogatott Junesz Belhandáért.

A 22 esztendős, 15-szörös marokkói válogatott középpályás a Montpellierben nevelkedett, s nemrég már úton volt Törökországba, hogy nyolcmillió euróért cserébe aláírjon a Fenerbahcéhoz. Ám az Inter közbeszólt.

A milánói klub jócskán ráemelt a török ajánlatra, így a francia klub elnöke érthetően azt fogadta el.

Belhandának minden bizonnyal a Galatasarayba igazoló Wesley Sneijdert kell pótolnia, ami nem feltétlenül lehetetlen – tekintve, hogy a marokkói középpályás 17 bajnokin hat gólt és három gólpasszt jegyzett eddig az idényben, ráadásul a Bajnokok Ligájában hat meccsen kétszer is eredményes volt.

A L'Équipe francia sportnapilap úgy tudja, a francia bajnokcsapat vezetősége által meghonosított új üzletpolitika – amelynek egyik legfrissebb „eredménye” a francia válogatottban is bemutatkozó fiatal védő, Mapou Yanga-Mbiwa minapi Newcastle-ba igazolása – annyira felzaklatta René Girard vezetőedzőt, hogy vélhetően nem hosszabbítja meg nyáron lejáró szerződését.

Legfrissebb hírek

Kiütés: az Inter vette el az újonc Cremonese veretlenségét a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
9 órája

A Bayern München 35 perc alatt lerendezte a meccsét, az Inter szintén simán nyert a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 22:51

Az AC Milan és az Inter megállapodást kötött az új stadionról

Olasz labdarúgás
2025.09.23. 16:56

Marcus Thuram fejjel duplázott, az Inter megverte az Ajaxot

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 22:52

Az Inter és a Milan megvette a San Sirót, felújítás 2031-ig

Olasz labdarúgás
2025.09.17. 11:58

Klubot váltott Ausztráliában a világbajnok spanyol futballista

Minden más foci
2025.09.16. 07:23

Kispadra szorulhat a Bajnokok Ligája-elődöntő hőse

Olasz labdarúgás
2025.09.15. 18:07

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
2025.09.14. 11:31
Ezek is érdekelhetik