Öngóllal jutott három ponthoz az Inter

Vágólapra másolva!
2012.12.02. 17:19
null
Az Inter küzdelmes meccsen harcolt ki győzelmet a Palermo ellen (Fotó: Action Images)
Az Internazionale három nyeretlen mérkőzést követően szerzett újra három pontot az olasz labdarúgó-bajnokság 15. fordulójában: a milánóiak Santiago García öngóljának köszönhetően nyertek a Palermo ellen. Győzött a két római csapat is: a Lazio a Parmát verte meg 2–1-re, a Roma pedig 3–1-gyel zárta a sienai túrát. Tőzsér Dániel együttese, a Genoa 4–2-re kikapott otthon az Alberto Paloschi vezette Chievótól, a magyar középpályást kezdőként 25 perc játék után lecserélték.

INTERNAZIONALE–PALERMO

(E)RE(D)MÉNYTELEN
A Palermo sohasem nyert még a bajnokságban az Inter vendégeként: nyolc döntetlen mellett ez volt a szicíliaiak 18. veresége a nerazzuri ellen.

Mintha jóllakott volna a Juventus elleni győzelemmel az Inter, a milánóiak az elmúlt három bajnoki egyikén sem tudtak nyerni, így a Palermo ellen javított volna Andrea Stramaccioni gárdája. Az Inter többet is próbálkozott kapura lövéssel, helyzetecskék kialakításában és labdabirtoklásban is jobb volt, ám a Palermo nagyon sokáig kiválóan tartotta magát a San Siróban.

A szicíliaiak sorsát végül egy szerencsétlen mozdulat, Santiago García rossz becsúszása és labdába érése pecsételte meg. Ráadásul a 74. percben született öngól után a vendégek már nem tudtak újítani, így az Inter nagyon megbecsülendő három ponthoz jutott a mérkőzésen, és maradt 3. helyen a tabellán.

INTER–PALERMO 1–0

GENOA–CHIEVO

Az elmúlt héten az Atalanta ellen kilences bajnoki nyeretlenségi sorozatának véget vető Genoa ezúttal az utóbbi időben nem épp brillírozó Chievót fogadta, és a veronaiak meglepetésre már bő húsz perc elteltével két góllal vezettek, miután Mario Sampirisi kétszer is hibázott. A jobbhátvéd előbb Perparim Hetemajt buktatta tizenegyest érően – a büntetőt Alberto Paloschi értékesítette –, nyolc perccel később pedig csúnyán beragadt a lesre állító társak mögött, így egy jó ütemű passz után Paloschi növelte az előnyt.

TRIPLA
Paloschinak ez volt az első triplázása az olasz élvonalban, a Chievo mezében legutóbb Sergio Pellissier jutott egy meccsen három gólig még 2009-ben.

Luigi Delneri vezetőedző a kétgólos hátrányban változtatásra szánta el magát, és ennek Tőzsér Dániel lett az „áldozata”: a kezdőként pályára lépő középpályást a 19 éves Ahmed Said személyében támadóra cserélte a 25. percben. A váltás amúgy bejött, hiszen az olasz-ghánai csatár negyedórával a pályára lépése után fejesből megszerezte pályafutása első Serie A-s találatát. A Chievo viszont még szünet előtt visszaállította a kétgólos különbséget, Paloschi fejes góllal tette teljessé mesterhármasát.

A második játékrész elején Bosko Jankovics révén újra szépítettek a genovaiak, sőt Marco Andreolli kiállítása növelte egyenlítési esélyeiket, ám hiába a kezdeményezőkészség, a hajrában Adrian Stoian a vendégek számára döntötte el az összecsapást: a Chievo 4–2-re nyert Genovában.

LAZIO–PARMA

A Lazio a Parmát fogadta, és végül megszerezte a három pontot a masszív rivális ellen. Először Giuseppe Biava talált be a kapuba, amikor egy szögletnél felhúzódva ő találta meg leggyorsabban a lepattanó labdát. Néhány perccel később Miroslav Klose megszerezte a 9. gólját is a pontvadászatban, s azzal már kettő volt a rómaiak előnye. Érdekesség, hogy a két gólszerzőt a második félidőben már hiába kerestük a pályán, utóbbit a 43. percben, előbbit a szünetben kellett lecserélni – egyaránt kényszerű okoknál fogva.

A csereként beálló Ishak Belfodil a második félidőben szépített, saját kihagyott tizenegyese után a kapuba továbbítva a kipattanót, egyenlíteni azonban már nem tudott a Parma. A Lazio maradt a 4.

LAZIO–PARMA 2–1

SIENA–ROMA

A Romának már nehezebb dolga volt Sienában, főleg azért, mert Neto fejesével a hazai csapat szerzett vezetést a 25. percben. Hiába játszott óriási fölényben a Roma, az egyenlítésre a 63. percig várni kellett: Alessandro Florenzi előkészítése után Mattia Destro fejezte be az egyébként szépen megrajzolt akciót.

A „farkasok” aztán a több mint 20 lövésüknek köszönhetően – ebből tízet blokkolt a hazai védelem! – a győzelmet is megszerezték, Simone Perrotta csereként beállva juttatta vezetéshez a fővárosiakat, míg a meccset a hosszabbításban végül a találkozó egyik legjobbja, Destro döntötte el.

SIENA–ROMA

UDINESE–CAGLIARI

Az Udinese esélyesebbnek tűnt hazai pályán a Cagliari ellen, ám arra aligha lehetett számítani, hogy a két 16 pontos csapat összecsapása kiütéses hazai győzelmet hoz. Fél órán át nem is játszott alárendelt szerepet a meccsen a szárd csapat, ám aztán óriási hibákkal saját sorsukat pecsételték meg. Daniele Conti óriásit hibát követett el, gyakorlatilag gólpasszt adott Roberto Pereyrának, ám Gabriele Angella szöglet utáni találatát is látni fogják még a vendégek játékosai a videós elemzések alkalmával. Ráadásul ezzel még nem volt vége, a szünet után ugyanis Danilo, majd Giovanni Pasquale is bevette Vlada Avramov kapuját, a Cagliari erejéből Danielle Dessena révén csak szépítésre futotta.

SERIE A
15. FORDULÓ
Bologna–Atalanta 2–1 (Diamanti 16., Gabbiadini 70., ill. Denis 51.)
Genoa–Chievo 2–4 (Said 39., Jankovics 56., ill. Paloschi 14., 22. , 45+1. – az elsőt 11-esből, Stoian 89.)
Internazionale–Palermo 1–0 (S. García 74. – öngól)
Lazio–Parma 2–1 (Biava 25., Klose 34., ill. Belfodil 66.)
Siena–Roma 1–3 (Neto 25., ill. Destro 63., 92., Perrotta 86.)
Udinese–Cagliari 4–1 (Pereyra 33., Angella 39., Danilo 48., Pasquale 66., ill. Dessena 80.)
KORÁBBAN
Napoli–Pescara 5–1 (Gökhan Inler 9., 78., Hamsík 15., Cavani 58., 63. – az elsőt 11-esből, ill. Bjarnason 18.)
KÉSŐBB
Fiorentina–Sampdoria 20.45
AZ ÁLLÁS
1. Juventus 15 11 2 2 32–10 +22 35
2. Napoli 15 10 3 2 28–12 +16 33
3. Internazionale 15 10 1 4 27–16 +11 31
4. Lazio 15 9 2 4 24–18 +6 29
5. Fiorentina 14 8 4 2 25–12 +13 28
6. Roma 15 8 2 5 34–24 +10 26
7. Milan 15 6 3 6 24–19 +5 21
8. Parma 15 5 5 5 18–20 –2 20
9. Udinese 15 4 7 4 22–24 –2 19
10. Catania 15 5 4 6 19–23 –4 19
11. Atalanta 15 6 2 7 15–22 –7 18
12. Sampdoria 14 5 2 7 17–19 –2 16
13. Cagliari 15 4 4 7 14–24 –10 16
14. Torino 15 3 7 5 15–17 –2 15
15. Chievo 15 4 3 8 17–27 –10 15
16. Bologna 15 4 2 9 17–20 –3 14
17. Palermo 15 3 5 7 14–22 –8 14
18. Genoa 15 3 3 9 16–26 –10 12
19. Siena 15 4 5 6 14–17 –3 11
20. Pescara 15 3 2 10 10–30 –20 11
A Sienától hat, az Atalantától kettő, a Torinótól és a Sampdoriától egy-egy pont levonva!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik