Olaszország: a világbajnok Grosso visszavonul

Vágólapra másolva!
2012.12.06. 08:00
A 2006-ban az olasz labdarúgó-válogatottal világbajnokságot nyerő, most 35 éves Fabio Grosso befejezte aktív pályafutását – jelentette a francia L'Équipe.

Fabio Grossónak nyáron járt le a szerződése a Juventusnál, azóta nem talált magának csapatot, most pedig úgy döntött, befejezi pályafutását. A hírt több forrás is megerősítette, bár a játékos maga hivatalosan még nem nyilatkozott.

Grosso korábban többek között a Perugiában, a Palermóban, az Interben és a Lyonban is játszott. 2007-ben az Interrel, 2012-ben a Juventusszal volt olasz bajnok, 2008-ben pedig bajnok és kupagyőztes lett Franciaországban a Lyonnal.

A 48-szoros válogatott Grossót aligha fogják minden idők legjobb balhátvédjei között emlegetni, de a 2006-os világbajnokság elődöntőjében a németek ellen szerzett góljával elévülhetetlen érdemeket szerzett az olaszok győzelmében, illetve fináléba jutásában.

A L'Équipe híre szerint Grosso nem szakad el a futballtól, edzőként folytathatja pályafutását.

FABIO GROSSO EMLÉKEZETES GÓLJA A NÉMETEK ELLEN



Legfrissebb hírek

Az UEFA visszasorolta a Crystal Palace-t az Európa-ligából a Konferencialigába

Európa-liga
4 órája

Döntöttek a Lyonról, marad az élvonalban a klub

Francia labdarúgás
2025.07.09. 17:14

Az UEFA súlyos pénzbüntetéssel sújtotta a Chelsea-t, a Barcelonát és az Olympique Lyont

Minden más foci
2025.07.04. 20:06

IFFHS: az Inter 56 év után először kapott ki nem európai csapattól

Minden más foci
2025.07.01. 14:27

A Fluminense kiejtette az Intert a klub-vb-n!

Klub-vb
2025.06.30. 23:05

Klubvilágbajnokság: a Manchester City csaknem fél évszázadnyi szünet után nyert újra a Juventus ellen

Klub-vb
2025.06.27. 13:05

Videó: óriási balhéval zárult a River Plate és az Internazionale meccse a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
2025.06.26. 09:24

Klub-vb: kikapott és kiesett a River Plate

Klub-vb
2025.06.26. 07:33
Ezek is érdekelhetik