Olaszország: Prandelli szerint van még hová fejlődniük

Vágólapra másolva!
2012.11.14. 23:34
Az olasz labdarúgó-válogatott 2–1-es vereséget szenvedett felkészülési mérkőzésen Parmában Franciaországtól. Stephan El Shaarawy góljával a hazaiak vezettek, ám Mathieu Valbuena szépségdíjas góllal szinte azonnal válaszolt, a csereként beálló Bafétimbi Gomis találata pedig a győzelmet jelentett a Les Bleus-nek. A hazaiak elismerik, hogy sokat kell még javulniuk.

„Nem érdemeltünk vereséget, de az biztos, hogy nagyon sokat kell még fejlődnünk – értékelt a lefújást követően Cesare Prandelli, az olaszok szövetségi kapitánya. – Készen kell állnunk a következő nagy tornára, és ahhoz kellenek az ilyen tesztmérkőzések, mint ez. Voltak jó momentumaink, kipróbáltuk első ízben a 4–3–3-as felállást, bár sokat kell még gyakorolnunk ezt, bizonytalankodtunk párszor. Ennek ellenére jó évet zártunk, most is kiszolgáltuk közönségünket, optimista vagyok a jövőt illetően. Stephan El Shaarawy őstehetség, és kipróbálom Andrea Pirlo mellett Marco Verrattit is, de csak az edzéseken és a felkészülési mérkőzéseken, mert az elsődleges az, hogy jól szerepeljünk a selejtezőkön."

„Nagyon fontos volt ez a gól számomra – így a gólszerző El Shaarawy. – Elégedett vagyok, de csakis ezért. Alig várom már, hogy együtt játsszak Mario Balotellivel, aki remek futballista, és sok helyzetet teremthet nekem. Örülnék, ha hozzánk igazolna a Milanhoz..."

Legfrissebb hírek

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

Felkészülés: nem bírt harmadosztályú ellenfelével a Tottenham, kikapott a Bilbao

Minden más foci
2025.07.26. 23:27

Szoboszlai remek gólt szerzett, a Liverpool két góllal kikapott a Milantól Hongkongban

Angol labdarúgás
2025.07.26. 15:28

Sallai gólig és gólpasszig jutott a Cagliari elleni felkészülési meccsen – videó

Légiósok
2025.07.24. 17:35

Az Arsenal Saka góljával legyőzte a Milant Szingapúrban

Angol labdarúgás
2025.07.23. 16:08

NB II-es felkészülés: a Vasas és a Kecskemét is két meccsből egyet nyert meg

Labdarúgó NB II
2025.07.20. 21:21

Szoboszlai jobbhátvédként gólpasszt adott, Pécsi és Wirtz debütált a Liverpoolban

Légiósok
2025.07.20. 16:55
Ezek is érdekelhetik