Milan: El Shaarawynak hiányzik Gattuso, Ibra kevésbé

Vágólapra másolva!
2012.09.04. 13:52
A Milan fiatal csatára, Stephan El Shaarawy a La Gazzetta dello Sportnak adott interjújában a piros-feketéknél eltöltött egy évéről beszélt. Az egyiptomi származású, de már olasz válogatott játékost a nyáron távozó futballistákról is megkérdezték, és kiderült: Gennaro Gattuso sokkal jobban fog hiányozni neki, mint Zlatan Ibrahimovic.

„Nagy dolog, hogy mellette tanulhattam, de rossz emlékeket is ébreszt bennem. Zlatant tudni kell kezelni: a titok, hogy neki kell játszani a labdát, különben elkezd morogni” – mondta Ibrahimovicról a 19 éves támadó, Gattusóról ugyanakkor szép emlékeket őriz.

„Rino Gattuso rögtön ráncolta a szemöldökét, ha valami rosszba keveredtem: »Csak a játékra szabad koncentrálni, értetted?« – mondta. – Nagyszerű volt, hiányzik. Amikor Milanellóba kerültem, kérték, hogy mindig borotválkozzak. Aztán mondták, hogy fésülködjek rendesen, de ő volt az a társ, aki megvédett: »Ha Hamsík, Neymar vagy Cissé ilyen frizurát visel, akkor nem értem, hogy ő miért ne tehetné!?« – állt ki mindenki elé, és ezzel az ügy le is volt zárva” – elevenítette fel emlékeit a csatár, aki beszélt arról is, hogy a lányok sokkal jobban érdeklődnek iránta, amióta a Milanban játszik.

„Azzal, hogy a Serie A-ba kerülsz, az erotikus figyelem azonnal megsokszorozódik körülötted, és ezt kedvelem. Ugyanakkor csak a facebookon vagyok fenn, igyekszem kevés időt lógni a neten” – tette hozzá a „Fáraó” becenévre hallgató futballista.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: öt gólt rúgott a bolgároknak az U15-ös leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.27. 15:59

Labdarúgás: az U17-es fiúk kikaptak, az U15-ös lányok nyertek

Utánpótlássport
2025.09.25. 19:59

„Mindig mondta, hogy én leszek a világ legjobbja” – elsírta magát Dembélé gyerekkori barátja az Aranylabda-gálán

Francia labdarúgás
2025.09.23. 10:29

Labdarúgás: több mint 1200 fiatalperc az NB I 7. fordulójában

Utánpótlássport
2025.09.23. 09:04

Pulisic volt a Milan nyerőembere az Udinese otthonában

Olasz labdarúgás
2025.09.20. 22:42

Labdarúgás: szerény a korosztályos válogatottak idei mérlege

Utánpótlássport
2025.09.20. 09:07

Labdarúgás: döntetlent játszott az U16-os válogatott Szlovéniában

Utánpótlássport
2025.09.18. 19:09

NS-foci: Olasz Gergő lett az újságíró Eb gólkirálya

Egyéb egyéni
2025.09.16. 21:53
Ezek is érdekelhetik