Genoa: Alberto Malesani csak a „szokásos” Juventus-verésre készül

Vágólapra másolva!
2011.10.21. 20:50
A Serie A nyolcadik fordulójának egyik legizgalmasabb és legszínvonalasabb mérkőzése a Juventus–Genoa rangadó lehet. A hazaiak vezetik a tabellát, a vendégek a tizenegyedik pozíciót foglalják el.

Antonio Conte, a Juventus edzője még nem döntötte el, hogy csapatát a 4–4–2-es vagy 4–1–4–1-es formációban küldi-e harcba. Nem mellékesen azért is izgulnia kell, hogy Gianluigi Buffon és Arturo Vidal felépüljön a találkozóra.Antonio Conte, a Juventus edzője még nem döntötte el, hogy csapatát a 4–4–2-es vagy 4–1–4–1-es formációban küldi-e harcba. Nem mellékesen azért is izgulnia kell, hogy Gianluigi Buffon és Arturo Vidal felépüljön a találkozóra.

„Mindig is azt mondom, hogy nem a játékrendszertől függ az eredményesség, hanem a futballisták hozzáállásától és elszántságától – mondta Conte. – Szerencsére ebben az évben olyan középpályásaim vannak, akik mindkét rendszerben képesek játszani. A sérültek? Buffon megütötte kulcscsontját, de szerintem nem lesz gond. Vidallal sem, ám rövid időn belül három mérkőzést is játszunk, így nincs értelme most kockáztatnom."

Mivel a szerb szélső, Milos Kraszics változó formában játszik, felvetődött, hogy a chilei Marcelo Estigarribia játsszon a jobb oldalon.

„Estigarribia és Eljero Elia is nagy szerepet játszik rendszerünkben. A holland már kapott lehetőséget a Catania ellen, és Estigaribbia is megkapja ezt most. De nem biztos, hogy kezdőként – mondta Conte, majd kitért a genovaiakra. – A Genoa technikás ellenfél, és jól rajtoltak a bajnokságban. Veszélyesek ránk, de hízelgő, hogy tartanak tőlünk, ahogyan mások is. Alessandro Del Piero egyébként olyan keményen edz, mint még soha, és erőállapotától függ, hogy mennyit játszik."

„Tudom már, hogyan fogunk felállni és milyen taktikában, de nem árulom el – mondta a Genoa-mester Alberto Malesani. – Kemény mérkőzés lesz, de megverjük a Juventust. Megtettem ezt már a Parma és a Fiorentina élén is. Nem mutatjuk éppen legjobb formánkat, de napról napra erősebbek vagyunk."
Legfrissebb hírek

„Bonyolult év lesz, de nem kell kétségbe esni” – Antonio Conte a Napoli 6–2-es veresége után

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 08:26

Meg vannak számlálva a Juve mesterének napjai – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.10.20. 11:35

Höjlund: Conte igazi csúcsedző, pont ez kell most nekem

Olasz labdarúgás
2025.10.06. 21:54

Pellegrino duplájával szerezte meg első győzelmét a Parma a bajnokságban; nyert a Lazio is

Olasz labdarúgás
2025.09.29. 22:36

„Rossz emberrel kezdett ki...” – Conte nem kímélte a lecserélt De Bruynét

Olasz labdarúgás
2025.09.29. 09:17

A Genoa és a Torino is továbbjutott az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2025.09.25. 22:56

A Juventus Veronában bukta el hibátlan mérlegét

Olasz labdarúgás
2025.09.20. 19:57

Conte elmondta, miért cserélte le De Bruynét, a szurkolók nagy része kiakadt a döntésen

Bajnokok Ligája
2025.09.19. 10:52
Ezek is érdekelhetik