Allegri: Ismét az Inter lesz a fő riválisunk

Vágólapra másolva!
2011.07.10. 13:38
null
Allegri tisztában van vele, hogy a szurkolók a BL-ben is jó eredményeket várnak el csapatától<br />(Fotó: Action Images – archív)
Massimiliano Allegri első idényében bajnoki címig vezette a Milant a Serie A-ban, de az olasz szakember nem elégszik meg ennyivel, a következő szezonban a Bajnokok Ligájában is maradandót szeretne alkotni. A piros-feketék vezetőedzője szerint ismét az Inter lesz csapata fő riválisa a scudettóért folyó harcban.

Massimiliano Allegri ismét megköszönte a játékosainak, hogy remek teljesítményt nyújtottak a legutóbbi szezon során, és így sikerült megnyerniük az olasz bajnokságot.

„Szerencsés voltam, mivel a Milan adott nekem néhány fontos játékost. Jó futballisták nélkül nehéz lenne nyerni, akármilyen jó is a csapatot irányító edző. Meg kell köszönnöm a játékosoknak, hogy keményen dolgoztak az egész szezon során" – mondta Allegri a La Gazzetta dello Sportnak.

A szakember arról is beszélt, hogy véleménye szerint melyik csapattal vívja majd a legnagyobb harcot a Milan a Serie A következő idényében: „Szerintem ismét az Inter lesz a fő riválisunk a scudettóért folyó harcban."

Allegrinek mindazonáltal volt egy kevés hiányérzete a legutóbbi évad után: tisztában van vele, hogy a piros-feketék szurkolói elvárják majd, hogy a Milan jobb eredményt érjen el a Bajnokok Ligájában.

„Nyilvánvaló, hogy jobban kell teljesítenünk a Bajnokok Ligájában, mint a legutóbbi idényben. Nagyon korán búcsúztunk legutóbb. Talán nem szolgáltunk rá a kiesésre, de a lényeg, hogy túl korai volt a búcsú. Bízom benne, hogy ezúttal a teljes keret a rendelkezésemre áll majd a kupasorozat kulcsfontosságú pillanataiban" – mondta Allegri.

Legfrissebb hírek

Guardiola: Két év múlva abbahagyom az edzősködést

Angol labdarúgás
14 órája

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Súlyosan megsérült Juhász Roland

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 14:03

Emlékművet állít Diogo Jotának a Liverpool FC

Angol labdarúgás
2025.07.27. 12:52

Megszerezte a Man. City tehetségét a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.27. 12:23

A Milant elhagyta, de marad piros-feketében a brazil válogatott jobbhátvéd

Olasz labdarúgás
2025.07.27. 11:08

Portugál sztárt kaphat maga mellé Cristiano Ronaldo – sajtóhír

Minden más foci
2025.07.27. 10:25

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54
Ezek is érdekelhetik