Montella: Ekkora hibák után nehéz bármit mondani

Vágólapra másolva!
2011.04.20. 11:14
null
Vucsinics óriási helyzetben hibázott (Fotó: Reuters)
Az Inter Dejan Sztankovics nagyszerű góljával 1–0-ra megverte a Romát idegenben az Olasz Kupa elődöntőjének első meccsén. A fekete-kékeknél örülnek, hogy sikerült valamelyest feledtetni az elmúlt hetek kudarcait, és Leonardo elmondta, nem aggódik a jövője miatt. A „farkasokat” irányító Vincenzo Montella szerint Mirko Vucsinics kihagyott helyzetén múlhatott a vereség.

Az Inter vezetőedzője, Leonardo szerint nem volt könnyű megverni a Romát idegenben, de a fekete-kékek végig irányították a találkozót.

„Nagyon fontos volt, hogy véget vessünk a rossz eredmények sorozatának. Soha sem olyan könnyű, mint amilyennek látszik. Számos tényező elveheti a csapat önbizalmát. A római sikerünk korántsem volt könnyű, és a játékosok nagyszerűen teljesítettek. Mindkét csapat vereséget követően lépett pályára, így nem volt egyszerű felkészülni. Sikerült a meccs elejétől kezdve irányítanunk a találkozót" – mondta Leonardo.

A MILAN MA JÁTSZIK
Az elődöntő másik párharcában a Milan ma 20.45 órakor a Palermót fogadja. Az Inter–Roma visszavágót május 11-én rendezik, a Palermo–Milan meccs pedig május 5-én lesz.

Az újságírók persze ismét szóba hozták a tréner jövőjének kérdését, akinek a helyére a korábbi hírek szerint José Mourinhót szeretné szerződtetni a milánói klub – ám ezt Massimo Moratti elnök cáfolta.

„Nem aggódom a jövőm miatt, mivel soha nem gondolkodtam a jövőn. Csak a mának élek, és a vasárnapi meccsünkre összpontosítok. Nyílt a kapcsolatom a klubbal, a vezetők tudják, mit gondolok. Ugyanaz a célunk: a csapat sikere. Meg kell találnunk az állandóságot a bajnokságban, mivel néhány vereség kizökkentett minket a ritmusból" – jelentette ki a brazil szakember.

A fekete-kékek csapatkapitánya, Javier Zanetti szerint Leonardo jó munkát végez, és a futballista örül, hogy sikerült túllépni a nehéz perióduson.

„Fontos sikert arattunk egy nehéz ellenfél otthonában. Sikerült túljutni egy nehéz időszakon, és győzelemmel válaszolni. Kiváló meccset játszottunk egy tehetséges ellenféllel szemben. Rómában soha sem könnyű győzni. Mindig azt mondtam, hogy Leonardo kiváló munkát végez. Nem szabad a pletykákkal foglalkoznunk, csak a következő meccsre kell összpontosítanunk" – mondta Zanetti.

A Románál Mirko Vucsinics kihagyott helyzete borzolta a kedélyeket. A montenegrói csatár – ismét – hatalmas helyzetben hibázott, és a „farkasokat" irányító Vincenzo Montella szerint ezen múlhatott a végeredmény, de tisztában van vele, hogy a támadón nagy a teher.

„Amikor ilyen dolgok történnek, óriási helyzetek maradnak ki, akkor nagyon nehéz bármit is mondani. Mirko csinált néhány jó dolgot és néhány kevésbé jó dolgot, de nyilvánvaló, hogy nagy stressznek van kitéve mostanában. Ami a csapat teljesítményét illeti, könnyű az eredmény alapján ítélkezni, de a különbség egy apró eseten múlhatott" – mondta Montella.

VUCSINICS ÚJABB ELKÉPESZTŐ HIBÁJA
SZTANKOVICS BOMBÁJA
Legfrissebb hírek

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
14 órája

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
17 órája

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
18 órája

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40

„Micsoda szégyen!” – török reakciók a spanyolok elleni hatalmas zakóra

Foci vb 2026
2025.09.08. 10:12
Ezek is érdekelhetik